Theobaldy, Jürgen: Die Bewohner

Nur die Bewohner machen
eine Wohnung fröhlich,
aber du bist nicht da,
die Heizung ist abgedreht
und kühl sickert die Luft
durch den Spalt im Fenster.
Ich will nicht sagen, daß ich 
dich austauschen könnte
gegen irgend jemanden sonst,
ähnlich dir oder ganz 
anders. Du bist eine 
von Millionen, aber auch ich
bin einer von Millionen.
Wären wir soweit (du und ich
und alle, die wir nicht kennen),
die Türen nicht abzuschließen,
wenn wir wegfahren für länger,
wer weiß, ich wäre eingetreten 
in einen fröhlichen Kreis.
So blicke ich auf den Teebeutel,
vertrocknet im Aschenbecher,
stehe im Mantel herum
und vermisse dich, die ich liebe,
vielleicht mehr 
als uns lieb sein kann.

Csak a lakói teszik
vidámmá a lakást,
de te nem vagy itt,
a fűtés kikapcsolva,
hűvösen szivárog be a levegő
az ablakrésen.
Nem mondhatom, hogy
fel tudnálak cserélni
téged bárki mással,
aki hozzád hasonló avagy
egészen más. Egy vagy
a milliók közül, és én is
egy vagyok a milliók közül.
Ha ott tartanánk (te meg én,
és mindenki, akit nem ismerünk),
hogy nem zárnánk be az ajtókat,
amikor hosszabb időre elutazunk,
ki tudja, talán csatlakoztam volna
egy vidám csoporthoz.
Így hát a teafilterre pillantok,
kiszáradva áll a hamutartóban;
kabátban álldogálok,
és hiányollak, téged, kit szeretek,
talán még jobban is,
mint ahogy gondolnánk.