Tieck, Ludwig: Bánat (Trauer Magyar nyelven)

Wie schnell verschwindet

So Licht als Glanz,

Der Morgen findet

Verwelkt den Kranz,

Der gestern glühte

In aller Pracht,

Denn er verblühte

In dunkler Nacht.

Es schwimmt die Welle

Des Lebens hin,

Und färbt sich helle,

Hat's nicht Gewinn;

Die Sonne neiget

Die Röthe flieht,

Der Schatten steiget

Und Dunkel zieht:

So schwimmt die Liebe

Zu Wüsten ab,

Ach! daß sie bliebe

Bis an das Grab!

Doch wir erwachen

Zu tiefer Qual;

Es bricht der Nachen,

Es löscht der Strahl,

Vom schönen Lande

Weit weggebracht

Zum öden Strande,

Wo um uns Nacht.

Míly gyorsan elszáll

báj, tünde fény:

reggelre gaz vár

csokrunk helyén,

mely tegnap lángolt

- pompás csoda -,

ám elvirágzott

az éjszaka.

Elillan éltünk

hulláma is;

víg tettetésünk

talmi, hamis.

Nyugszik napunk már,

emléke rőt,

s növekvő árny jár

az éj előtt.

Szökik szerelmünk

s pusztába tér.

Virulna bennünk! -

e vágy kísér.

Ám kínra, gyászra

virrad napunk,

sugár nem áldja

tört csónakunk.

Elérhetetlen

már szép hazánk:

a part kietlen,

s éj hull le ránk.