Toller, Ernst: Das Schwalbenbuch 41.

41.
Nun habt Ihr mich verlassen, liebste Gefährten Ihr meiner Haft.
Wie war die Zelle warm von Eurer flirrenden Melodie, vom Atem Eurer Körperchen, von den tönenden Ellipsen Eures stürzenden Fluges.
Ihr kosmischen Gefährten meines Sommers,
Geliebteste Ihr,
Fernste,
Nächste,
In demütiger Dankbarkeit
Denke ich Eurer schenkenden Liebe.
Tierchen nennen die Menschen Euch,
Und es schwingt ein Überhebliches in ihrer Stimme, wenn sie
Tierchen sagen.

O über ihre Torheit!
Ich habe gelernt andächtig zu werden vor Eurem
unnennbaren Tiersein.

Bevor nicht die Menschen wiederfinden den Grund ihrer
Tierheit,
Bevor sie nicht sind
Sind
Wird ihr Kampf nur wert sein
Neuen Kampfes,
Und noch ihre heiligste Wandlung
Wird wert sein neuer Wandlung.

41.
Hát elhagytatok, rabságom társai.
Hogy fölmelegítette a cellát csillámló dalotok,
kis testetek pihegése, suhanástok zúgó
ellipszise…
Nyaram kozmikus társai, ti
legédesebbjeim,
ti legközelebbiek,
ti legtávolabbiak,
alázatos hálával gondolok
ajándékos szerelmetekre.
Állatoknak hívnak az emberek titeket,
s valami fönnhéjázó reszket a hangjukban,
mikor kimondják: állatok.

Ó, mekkora dőreség!
Én már megtanultam, hogy áhítatos legyek
megnevezhetetlen Állatvoltotok előtt.

Mielőtt az emberek visszatalálnak állatlétük
Alapjához,
Mielőtt nem létezőként
Léteznek
Harcuk megérdemelhet
Új harcokat,
De csak legszentebb átváltozásuk
Lehet új átalakulásuk.