Ez az oldal sütiket használ

A portál felületén sütiket (cookies) használ, vagyis a rendszer adatokat tárol az Ön böngészőjében. A sütik személyek azonosítására nem alkalmasak, szolgáltatásaink biztosításához szükségesek. Az oldal használatával Ön beleegyezik a sütik használatába.

Trakl, Georg: Der Spaziergang

Trakl, Georg portréja

Der Spaziergang (Német)

1

Musik summt im Gehölz am Nachmittag.
Im Korn sich ernste Vogelscheuchen drehn.
Hollunderbüsche sacht am Weg verwehn;
Ein Haus zerflimmert wunderlich und vag.

In Goldnem schwebt ein Duft von Thymian,
Auf einem Stein steht eine heitere Zahl.
Auf einer Wiese spielen Kinder Ball,
Dann hebt ein Baum vor dir zu kreisen an.
 
Du träumst: die Schwester kämmt ihr blondes Haar,
Auch schreibt ein ferner Freund dir einen Brief.
Ein Schober flieht durchs Grau vergilbt und schief
Und manchmal schwebst du leicht und wunderbar.
 
2
 
Die Zeit verrinnt. O süßer Helios!
O Bild im Krötentümpel süß und klar;
Im Sand versinkt ein Eden wunderbar.
Goldammern wiegt ein Busch in seinem Schoß.
 
Ein Bruder stirbt dir in verwunschnem Land
Und stählern schaun dich deine Augen an.
In Goldnem dort ein Duft von Thymian.
Ein Knabe legt am Weiler einen Brand.
 
Die Liebenden in Faltern neu erglühn
Und schaukeln heiter hin um Stein und Zahl.
Aufflattern Krähen um ein ekles Mahl
Und deine Stirne tost durchs sanfte Grün.
 
Im Dornenstrauch verendet weich ein Wild.
Nachgleitet dir ein heller Kindertag,
Der graue Wind, der flatterhaft und vag
Verfallne Düfte durch die Dämmerung spült.
 
 
3
 
Ein altes Wiegenlied macht dich sehr bang.
Am Wegrand fromm ein Weib ihr Kindlein stillt.
Traumwandelnd hörst du wie ihr Bronnen quillt.
Aus Apfelzweigen fällt ein Weiheklang.
 
Und Brot und Wein sind süß von harten Mühn.
Nach Früchten tastet silbern deine Hand.
Die tote Rahel geht durchs Ackerland.
Mit friedlicher Geberde winkt das Grün.
 
Gesegnet auch blüht armer Mägde Schoß,
Die träumend dort am alten Brunnen stehn.
Einsame froh auf stillen Pfaden gehn
Mit Gottes Kreaturen sündelos.–



FeltöltőKolev András
Az idézet forrásaAus der Sammlung Gedichte 1913

A séta (Magyar)

   1

Álmos délután zsong a dús berek,
a búza ring, a szalmabáb komor,
az úton bodza: foszló, lágy bokor;
s egy ház homályló árnya szétpereg.

A fény arany, s fűszer illat szárnyal, 
egy kőbe vésett számjegy felnevet;
a réten labdát kerget pár gyerek;
s tölgy kering eléd sok rezge ággal.

Álmodban szőke lány fésülködik,
s otthonról írt egy régi jó barát.
A szürkén sárgult boglya rebben át,
ha alszol, oly csodás és könnyű itt.
               
                              2

O Héliosz! Az idő eltelik!
A békatóban édes tiszta kép,
homokba fúl az éden s mind, mi szép;
madárka ring a bokron reggelig.

Egy testvér meghal, átkozott a hely.
Rád mered acélos tekintete,
s mintha kakukkfű illat lengene.
A kis falut egy ifjú gyújtja fel.

És felhevül újra minden lélek,
lepke száll a kőre vésett számra.
Undorít a varjak vacsorája,
s üvöltesz a zöldön át a szélnek.

Halálba fúl tüskék között a vadkan.
A gyermekkorod fénye meglegyint.
A szürke szél homályt sodor megint
s rút szagot felejt az alkonyatban.
         
                            3

Múltbéli dallal kóvályogsz bosszúsan. 
Egy asszony szoptatja csöppnyi lányát,
felhőiden kútja hangja száll át,
s a fákról is áldott csengés zuhan.

A fáradtságból kenyér s bor terem,
gyümölcsökért ezüsthöz kell érned.
Rachel halott, s a szántóföldön lépked.
Békésen int s zöldell a végtelen.

Sok szolgalány, ölük majd megfogan.
a kútnál álmodozva mind vár csak.
A magányosok csendes úton járnak
másokkal bűntelen és boldogan.


FeltöltőKolev András
Az idézet forrásaSaját fordítás

minimap