Ez az oldal sütiket használ

A portál felületén sütiket (cookies) használ, vagyis a rendszer adatokat tárol az Ön böngészőjében. A sütik személyek azonosítására nem alkalmasak, szolgáltatásaink biztosításához szükségesek. Az oldal használatával Ön beleegyezik a sütik használatába.

Hírek

Trakl, Georg: A halál hét dala (Siebengesang des Todes Magyar nyelven)

Trakl, Georg portréja

Siebengesang des Todes (Német)

Bläulich dämmert der Frühling; unter saugenden Bäumen

Wandert ein Dunkles in Abend und Untergang,

Lauschend der sanften Klage der Amsel.

Schweigend erscheint die Nacht, ein blutendes Wild,

Das langsam hinsinkt am Hügel.

 

In feuchter Luft schwankt blühendes Apfelgezweig,

Löst silbern sich Verschlungenes,

Hinsterbend aus nächtigen Augen; fallende Sterne;

Sanfter Gesang der Kindheit.

 

Erscheinender stieg der Schläfer den schwarzen Wald hinab,

Und es rauschte ein blauer Quell im Grund,

Daß jener leise die bleichen Lider aufhob

Über sein schneeiges Antlitz;

 

Und es jagte der Mond ein rotes Tier

Aus seiner Höhle;

Und es starb in Seufzern die dunkle Klage der Frauen.

 

Strahlender hob die Hände zu seinem Stern

Der weiße Fremdling;

Schweigend verläßt ein Totes das verfallene Haus.

 

O des Menschen verweste Gestalt: gefügt aus kalten Metallen,

Nacht und Schrecken versunkener Wälder

Und der sengenden Wildnis des Tiers;

Windesstille der Seele.

 

Auf schwärzlichem Kahn fuhr jener schimmernde Ströme hinab,

Purpurner Sterne voll, und es sank

Friedlich das ergrünte Gezweig auf ihn,

Mohn aus silberner Wolke.



FeltöltőP. T.
Az idézet forrásahttp://www.textlog.de/17569.html

A halál hét dala (Magyar)

Kéklőn alkonyul a tavasz. A szívó fák alatt,

estben és pusztulásban valami sötét járkál,

fülel a rigó szelíd panaszára.

Hallgatva jön meg az éj: vérző vad,

lassan a dombra hanyatlik.

 

Virágzó almaág ring-leng a nyirkos levegőben,

ezüstén oldódik szét az elnyelt Dolog,

elhal az éjlő szemekből. - Hulló csillagok.

A gyermekség szelíd dala.

 

Az Alvó megjelent s leszállt a sötét rengetegbe,

kék forrás zuhogott a mélyben,

hogy halvány pilláit

halkan hóarcára emelte ő.

 

S a Hold vörös vadra vadászott,

barlangjából kizavarta,

s az asszonyok sötét sírása sóhajba halt.

 

Kezét sugárzón emelte csillagához

a fehér Idegen;

a roskatag házból tovament egy hallgatag halott.

 

Ó, az Ember rothadt alakja, hideg fémekből összetákolt

elsüllyedt erdők borzalma, éjszakája,

perzselő állati vadság.

Szélcsend a lelken.

 

Ő fekete csónakon suhant a villódzó habokon lefelé,

bíborcsillagokkal tele és a kizöldült ág

békésen omlott reá. -

Mák az ezüstös fellegekből.



FeltöltőBenő Eszter
Az idézet forrásamek.oszk.hu

minimap