Trakl, Georg: Romlás I (Verfall I Magyar nyelven)

Es weht ein Wind! Hinlöschend singen

Die grünen Lichter - groß und satt

Erfüllt der Mond den hohen Saal,

Den keine Feste mehr durchklingen.

Die Ahnenbilder lächeln leise

Und fern - ihr letzter Schatten fiel,

Der Raum ist von Verwesung schwül,

Den Raben stumm umziehn im Kreise.

Verlorner Sinn vergangner Zeiten

Blickt aus den steinernen Masken her,

Die schmerzverzerrt und daseinsleer

Hintrauern in Verlassenheiten.

Versunkner Gärten kranke Düfte

Umkosen leise den Verfall -

Wie schluchzender Worte Widerhall

Hinzitternd über off'ne Grüfte.

Szél fú! Kihunyva énekelnek

a zöld fények — hízott, teli

hold lakja most, rég nem veri

fel lármás ünnep már a termet.

Ősök mosolygó képe hallgat

távolin — árnyuk elzuhant,

a romlás fojtó gőze pang,

némán keringnek lomha varjak.

A kőmaszkokból messze évek

rég elveszett értelme les,

kín marta, léte-nincs, üres

arcuk magányos gyászba réved.

Lágyan, becézőn leng a romlás

körül foszló kertek beteg

illata, mint tárt sír felett

átreszkető hosszú jajongás.