Ez az oldal sütiket használ

A portál felületén sütiket (cookies) használ, vagyis a rendszer adatokat tárol az Ön böngészőjében. A sütik személyek azonosítására nem alkalmasak, szolgáltatásaink biztosításához szükségesek. Az oldal használatával Ön beleegyezik a sütik használatába.

Trakl, Georg: Napnyugati dal (Abendländisches Lied Magyar nyelven)

Trakl, Georg portréja
Hajnal Gábor portréja

Vissza a fordító lapjára

Abendländisches Lied (Német)

O der Seele nächtlicher Flügelschlag:

Hirten gingen wir einst an dämmernden Wäldern hin

Und es folgte das rote Wild, die grüne Blume und der lallende Quell

Demutsvoll. O, der uralte Ton des Heimchens,

Blut blühend am Opferstein

Und der Schrei des einsamen Vogels über der grünen Stille des Teichs.

 

O, ihr Kreuzzüge und glühenden Martern

Des Fleisches, Fallen purpurner Früchte

Im Abendgarten, wo vor Zeiten die frommen Jünger gegangen,

Kriegsleute nun, erwachend aus Wunden und Sternenträumen.

O, das sanfte Zyanenbündel der Nacht.

 

O, ihr Zeiten der Stille und goldener Herbste,

Da wir friedliche Mönche die purpurne Traube gekeltert;

Und rings erglänzten Hügel und Wald.

O, ihr Jagden und Schlösser; Ruh des Abends,

Da in seiner Kammer der Mensch Gerechtes sann,

In stummem Gebet um Gottes lebendiges Haupt rang.

 

O, die bittere Stunde des Untergangs,

Da wir ein steinernes Antlitz in schwarzen Wassern beschaun.

Aber strahlend heben die silbernen Lider die Liebenden:

Ein Geschlecht. Weihrauch strömt von rosigen Kissen

Und der süße Gesang der Auferstandenen.



FeltöltőP. T.
Az idézet forrásahttp://www.textlog.de/17561.html

Napnyugati dal (Magyar)

Ó, hogy verdes éjente szárnyával a lélek:

pásztorként mentünk egykor derengő erdők felé

és alázattal követett a vörös vad, zöld virág és

trillázó forrás. Ó, az édes otthon ősi szokásai,

az áldozati oltáron kivirágzó vér

s a madár magányos rikoltása a tó zöld csöndje felett.

 

Ó, a keresztesháboruk és a hús égő

sanyargatása, a lehulló bíborgyümölcsök

az esti kertben, hol réges-régen jámbor tanítványok jártak,

ma harcosok, kik sebeikből és csillagos álmaikból térnek

magukhoz;

Ó, az éjszaka szelíd búzavirágcsokra.

 

Ó, a csend ideje, aranyló őszidők,

mikor mint jámbor barátok bíborló szőlőt préseltünk

s köröttünk felfénylett a domb és az erdő.

Ó, ti vadászatok és várak; az est nyugalma,

amikor szobácskájában az ember az igazságon elmélkedett

és halk imádságban küzdötte fel magát az élő Istenhez.

 

Ó, a pusztulás keserű órája

mikor a fekete vízben megpillantjuk megkövült arcunkat.

De sugárzón nyitják ezüstös pilláikat a szerelmesek:

egy nemzedék. Tömjén árad rózsás párnákról

és a feltámadottak édes éneke.



FeltöltőP. T.
Az idézet forrásahttp://irc.sunchat.hu/vers/

minimap