Ez az oldal sütiket használ

A portál felületén sütiket (cookies) használ, vagyis a rendszer adatokat tárol az Ön böngészőjében. A sütik személyek azonosítására nem alkalmasak, szolgáltatásaink biztosításához szükségesek. Az oldal használatával Ön beleegyezik a sütik használatába.

Hírek

Trakl, Georg: Im Dorf

Trakl, Georg portréja

Im Dorf (Német)

1.

Aus braunen Mauern tritt ein Dorf, ein Feld.

Ein Hirt verwest auf einem alten Stein.

Der Saum des Walds schließt blaue Tiere ein,

Das sanfte Laub, das in die Stille fällt.

 

Der Bauern braune Stirnen. Lange tönt

Die Abendglocke; schön ist frommer Brauch,

Des Heilands schwarzes Haupt im Dornenstrauch

Die kühle Stube, die der Tod versöhnt.

 

Wie bleich die Mütter sind. Die Bläue sinkt

Auf Glas und Truh, die stolz ihr Sinn bewahrt;

Auch neigt ein weißes Haupt sich hochbejahrt

Aufs Enkelkind, das Milch und Sterne trinkt.

 

2.

Der Arme, der im Geiste einsam starb,

Steigt wächsern über einen alten Pfad.

Die Apfelbäume sinken kahl und stad

Ins Farbige ihrer Frucht, die schwarz verdarb.

 

Noch immer wölbt das Dach aus dürrem Stroh

Sich übern Schlaf der Kühe. Die blinde Magd

Erscheint im Hof; ein blaues Wasser klagt;

Ein Pferdeschädel starrt vom morschen Tor.

 

Der Idiot spricht dunklen Sinns ein Wort

Der Liebe, das im schwarzen Busch verhallt,

Wo jene steht in schmaler Traumgestalt.

Der Abend tönt in feuchter Bläue fort.

 

3.

Ans Fenster schlagen Äste föhnentlaubt.

Im Schoß der Bäurin wächst ein wildes Weh.

Durch ihre Arme rieselt schwarzer Schnee;

Goldäugige Eulen flattern um ihr Haupt.

 

Die Mauern starren kahl und grauverdreckt

Ins kühle Dunkel. Im Fieberbette friert

Der schwangere Leib, den frech der Mond bestiert.

Vor ihrer Kammer ist ein Hund verreckt.

 

Drei Männer treten finster durch das Tor

Mit Sensen, die im Feld zerbrochen sind.

Durchs Fenster klirrt der rote Abendwind;

Ein schwarzer Engel tritt daraus hervor.



FeltöltőP. T.
Az idézet forrásahttp://de.wikisource.org

Falun (Magyar)

1.

Barna fal mögül legelő dereng.

Öreg kövön egy pásztor elenyész.

Kék vadcsapat erdei lombba vész.

A hulló gallyat beissza a csend.

 

Barnálló póri homlokok. Be szép

E hosszan csengő estharang-zene;

Az Úr fekete, tövis-vert feje;

S a hűs szoba, hol béke már a vég!

 

Süllyedő kékben büszke üvegek

Őrzik értelmük. Ó, halvány anyák!

Aggastyánfő köszönt egy unokát,

Ki tejet kortyol s csillagos eget.

 

2.

A szegény, ki már árva holt belül,

Mint viaszbábú, vén ösvényre hág.

A meggörnyedő, kopár almaág

Romlott gyümölcse éjébe merül.

 

Még ívet von a zsúp a tehenek

Álma fölébe. Jön az udvaron

A vak szolgáló; kéklő víz jajong;

Szúvas kapuról lófejcsont mered.

 

A bolond zagyva, szerelmes szava

A koromsötét bozótosba hal,

Hol ködleány áll, karcsú, fiatal.

Párás kékségben zsong az est tova.

 

3.

Az ablakon szélfosztott ág dobol.

Nyilall a pórnő ölében a kín.

Fekete hó szemezget karjain;

Csapong körötte lángszemű bagoly.

 

A hűs sötétbe kopáran mered

A szennyfoltos fal. Pimaszul röhög

A Hold a terhes, lázas test fölött.

A küszöb előtt megdöglött egy eb.

 

A kapun három komor férfi jő,

Kaszájuk künn a réten eltörött.

Az ablakon rőt esti szél zörög.

Belőle sötét angyal lép elő.



FeltöltőP. T.
Az idézet forrásaT. Gy.

minimap