Wedekind, Frank: A nagynénigyilkos (Der Tantenmörder Magyar nyelven)

Ich hab meine Tante geschlachtet,
Meine Tante war alt und schwach;
Ich hatte bei ihr übernachtet
Und grub in den Kisten-Kasten nach.
 
Da fand ich goldene Haufen,
Fand auch an Papieren gar viel
Und hörte die alte Tante schnaufen
Ohn Mitleid und Zartgefühl.
 
Was nutzt es, daß sie sich noch härme –
Nacht war es rings um mich her –
Ich stieß ihr den Dolch in die Därme,
Die Tante schnaufte nicht mehr.
 
Das Geld war schwer zu tragen,
Viel schwerer die Tante noch.
Ich faßte sie bebend am Kragen
Und stieß sie ins tiefe Kellerloch. –
 
Ich hab meine Tante geschlachtet,
Meine Tante war alt und schwach;
Ihr aber, o Richter, ihr trachtet
Meiner blühenden Jugend-Jugend nach.

A nénimet íme kinyírtam,
Aki vén vala s rozoga,
Őnála időzve blazírtan
És fel lett túrva a ládika.

És leltem jó sok aranyra,
És értékpapír is akadt,
Hallottam, hörög a vén — azannya! —
S a szívem meg se szakadt.

Minek nyavalyogjon a néne —
Köröskörül csak az éj —
Bedugtam a tőrt a belébe,
S nincs hörgés, micsoda kéj.

Nehéz volt az arany-zsák,
És súlyos a nénike.
Megfogva remegve grabancát
Lelöktem a pince mélyibe.

A nénike íme kinyírva,
Aki vén vala s rozoga,
De ti, Bírák! Mind, ki lebír ma,
Fiatalságomra fáj a foga.
   
   
   
(Nachtrachten v. nach-trachten = valakire fenekedik, az életére tör.)
   
   
Remélem, hogy a költő pusztán sokkírozza az olvasót vagy eredetieskedik, de valójában nem igazán azonosul „hősével”. Mindazonáltal nagyon is elképzelhető az is, hogy valóban azonosul vele a Büntetőjog rovására, vagy hogy legalábbis a halálbüntetés megszűntetését propagálja, tehát hogy a vers nem „idézőjelben” olvasandó.— vagy nem csak idézőjelben, azaz kétértelmű. A halálbüntetés fokozatos megszűntetése már régóta folyamatban volt különböző államokban, de az ún. abolicionisták azonnali eltörlését propagálták.

A fentieknek ellentmondani látszik az, hogy a verset kabaréban olvasták fel (1902-ben). Két utolsó sora nélkül egyszerű, „mondanivalómentes" horror-balladának, pitaval-versnek volna tekinthető. Horror-művekben nincs szükség erkölcsi állásfoglalásra; a fenti versben sem szólal meg az áldozaton való sajnálkozás hangja. Ez még nem volna probléma, ámde a gyilkoson való sajnálkozás hangja, az megszólal. Igaz, hogy csak a gyilkos sajnálja saját magát; ámde az áldozatot nem engedi szóhoz jutni a vers, egyszerű tárgynak tekinti.

Talán értelmezhető a vers úgy is, hogy éppenséggel ironizál az abolicionistákon, olyasféle módon, mint egy francia újságíró tette a XIX. században: „Ha el akarják törölni a halálbüntetést, akkor a gyilkos urakon a sor: rajta, először töröljék el ők!"...