Wedekind, Frank: Trost (II.)

Der Tod kommt bald und sicher,
Hält stets sich in der Näh'.
Er ist ein fürchterlicher
Tröster im Erdenweh.

Ich hasse ihn nicht aus Liebe,
Ich liebe ihn heiß aus Haß.
Wenn man unsterblich bliebe,
Wie grauenvoll wäre das!

Des Fressens und Weitergebens
Urewige Wiederkehr
Als höchsten Ertrag des Lebens
Ertrag' ich nicht länger mehr.

A Halál nem marasztal,
Hisz itt ólálkodik,
Rémisztően vigasztal,
Földi kínt ölve itt.

Nem gyűlölöm én szeretve,
Gyűlölve, de szeretem.
Halhatatlan ha lenne
Fajunk — mily gyötrelem!

Szaporodni akár a féreg,
Örökös taposómalom.
Ily birtokot ád az élet,
S én ezt már nem birom.
   
   
   
A vers lényege nem szimpla, elcsépelt, nemőszinte, divatos, szenvelgő világfájdalma, hanem egy szójáték: Ertrag = haszon, nyereség; ertragen = kibírni, elviselni. A szójáték magyarul is megvalósítható volt; ha nem lett volna megvalósítható, semmi értelme sem lett volna a vers lefordításának. De attól félek, mégis akad(nak) majd valaki(k), aki(k) a mondottaknak fittyet hányva mégis „lefordítja/lefordítják” majd leglényegesebb lényege, az említett szójáték nélkül is, rossz rímekkel és stílustalanul, sőt rossz magyarsággal, teljesen fölöslegesen és teljesen értelmetlenül.