Wetzel, Friedrich Gottlob: Télen (Im Winter Magyar nyelven)

Stürme nur zu und schneie dich satt, unfreundlicher Himmel!
Kannst nicht brechen das Herz; innen doch schläget es fort.
Warm in Moos, abwärts der Wetterseite, gebettet,
Träumet das Eichhorn, hört nur wie von ferne den Sturm,
Leise des Schnees Geriesel: es theilet die goldenen Früchte
Mit den Lieben und spielt reg’ in der blühenden Nacht.
Einen lieblichen Traum, daß die Nacht des Winters sich kürze,
Gib, o Mutter, auch uns mit in die einsame Kluft!
Komm’ dann der Lenz, wann er will, und bringe die Schwalbe den Sommer,
Ruh’n wir am Herzen doch dir, ruhen im wärmenden Schoos.

Ronts bár ránk és ontsd a havat, te könyörtelen égbolt!
Nem törhet meg a szív! Benn dobog egyre tovább.
Lágy moha közt, melegen, szélvédett helyen a fészke,
álmot a mókus lát, s messze süvölt a vihar,
halkul a hószakadás: meg is osztja a gyönge gyümölcsöt
párjával, s viruló éjben eljátszadozik;
álmot, ilyen gyönyörűt, tél éje, hogy megrövidüljön,
itt a magány mélyén adj minekünk is, Anyánk.
Jöjjön bár a tavasz, ha akar, s nyarat osszon a fecske,
elnyugszunk sziveden, hű öled úgy melegít.