Athanaszulisz, Kriton: Utazás (Ταξίδι Magyar nyelven)

Κοίταξε πάνω στο κατάστρωμα
τους αδελφούς μας που γέρασαν
σε μια νύχτα.
Μας είπαν πως δεν στοχάστηκαν την παρακμή.
Δεν στοχάστηκαν ένα τέλος
μέσα σε πέλαγος από βάσανα.
Γιατί μέσα στην πολιτεία
είχαν το κρεβάτι της ξεγνοιασιάς,
γιατί μέσα στο φως το πρωινό
έσπερναν τη φθορά και την αγωνία.
Όσοι δεν έχουν κρεβάτι να κοιμηθούν
ξαγρυπνούν και στοχάζονται.
Όσοι δεν έχουν ψωμί
έχουν όνειρα.
Όσοι δεν έχουν φωτιά να ζεσταθούν
έχουν ελπίδες.
Όσοι δεν έχουν ελπίδες και στοχασμούς
πεθαίνουν από έκπληξη
γιατί είναι σκληρό το κακό που σε βρίσκει
απροετοίμαστο
και δυο φορές σκληρός είναι ο θάνατος
που δε βρίσκει αντίσταση
ο ερχομός του.

Ez az egész népség mely a kikötőben
várja a hajókat s a szelekkel kockázva játszotta el
az életét, most csupaszon, mezítláb vágyik,
hogy rabságából egyszer majd visszatérjen.
Megannyi éjszakán át virraszt a csillagok alatt
s megálmodja a visszatérést.
Bensőjét kivilágított gyors hajók szeldesik
éjjel és nappal is, de mivel vágyaiktól oly
messzire haladnak, elvész megannyi álom,
hisz egyre gyérül, távolodik a fény a tengeren,
s már csak az aggodalom tüzét
lobbantja föl a várakozókban.
Eső, víz és élelem nélkül
ki mondta, hogy megmaradunk,
ki mondta, hogy kibírjuk a köznapok
derűje nélkül, a szorongás csepp szünete nélkül,
egy cseppnyi tenger nélkül.
Most költöztesd hát a zsarnok szeleket
a hajók rakterébe, hasítsák kebled zavartalanúl,
s mi majd sirályokként küldjük imáink,
hogy a sziklákhoz érkezzenek végül,
oda, hol görcsös két kezünk reménye
tartja a hajó kötelét.