Droszinisz, Jeorjosz: Χῶμα ἑλληνικό

Τώρα ποὺ θὰ φύγω καὶ θὰ πάω στὰ ξένα
καὶ θὰ ζοῦμε μῆνες, χρόνους χωρισμένοι,
ἄφησε νὰ πάρω κάτι κι ἀπὸ σένα,
γαλανὴ πατρίδα πολυαγαπημένη,
ἄφησε μαζί μου φυλαχτὸ νὰ πάρω
γιὰ τὴν κάθε λύπη κάθε τι κακό,
φυλαχτὸ ἀπὸ ἀρρώστια, φυλαχτὸ ἀπὸ Χάρο,
μόνο λίγο χῶμα, χῶμα ἑλληνικό.

Χῶμα δροσισμένο μὲ νυχτιᾶς ἀγέρι,
χῶμα βαφτισμένο μὲ βροχὴ τοῦ Μάη,
χῶμα μυρισμένο ἀπ᾿ τὸ καλοκαίρι,
χῶμα εὐλογημένο, χῶμα ποὺ γεννάει
μόνο μὲ τῆς Πούλιας τὴν οὐράνια χάρη,
μόνο μὲ τοῦ ἥλιου τὰ θερμὰ φιλιά,
τὸ μοσχάτο κλῆμα τὸ ξανθὸ σιτάρι,
τὴ χλωρὴ τὴ δάφνη, τὴν πικρὴν ἐλιά.

Χῶμα τιμημένο, ποὔχουν ἀνασκάψει
γιὰ νὰ θεμελιώσουν ἕναν Παρθενώνα,
χῶμα δοξασμένο, ποὔχουν ροδοβάψει
αἵματα στὸ Σούλι καὶ στὸ Μαραθώνα,
χῶμα πὄχει θάψει λείψαν᾿ ἁγιασμένα
ἀπ᾿ τὸ Μεσολόγγι κι ἀπὸ τὰ Ψαρὰ
χῶμα ποὺ θὰ φέρνει στὸν μικρὸν ἐμένα
θάρρος, περηφάνια, δόξα καὶ χαρά.

Θὲ νὰ σὲ κρεμάσω φυλαχτὸ στὰ στήθια,
κι ὅταν ἡ καρδιά μου φυλαχτὸ σὲ βάλει
ἀπὸ σὲ θὰ παίρνει δύναμη βοήθεια,
μὴν τὴν ξεπλανέψουν ἄλλα, ξένα κάλλη.
Ἡ δική σου ἡ χάρη θὰ μὲ δυναμώνει,
κι ὅπου κι ἂν γυρίσω, κι ὅπου κι ἂν σταθῶ
σὺ θὲ νὰ μοῦ δίνεις μιὰ λαχτάρα μόνη,
πότε στὴν Ἑλλάδα πίσω θὲ νὰ ῾ρθῶ.

Κι ἂν τὸ ριζικό μου -ἔρημο καὶ μαῦρο-
μοὔγραψε νὰ φύγω καὶ νὰ μὴ γυρίσω,
τὸ στερνὸ συχώριο εἰς ἐσένα θἄβρω,
τὸ στερνὸ φιλί μου θὲ νὰ σοῦ χαρίσω.
Ἔτσι κι ἂν σὲ ξένα χώματα πεθάνω,
καὶ τὸ ξένο μνῆμα θἆναι πιὸ γλυκὸ
σὰ θαφτεῖς μαζί μου στὴν καρδιά μου ἐπάνω,
χῶμα ἀγαπημένο, χῶμα ἑλληνικό.

Most, hogy elmegyek majd messze idegenbe,
S különváltan élünk heteket-éveket,
tőled is emléket kérek én, esengve,
ó, égszínkék hazám, te oly hőn szeretett;
mindenféle bánat és minden baj ellen
drága talizmánként magamhoz hadd vegyek
betegségek ellen és a Halál ellen
földedből, görög föld, csupán egy keveset!

Éjszakai szellő hűsítette földet,
néhány, a nyártól illatos gerezdet,
mindenképpen áldott: százszor áldott földed,
amit a májusi eső megkeresztelt,
mely csak a Fiastyúk égi kegyelmével
és csak a Nap forró vad csókjai által
népesít be, hazám, zöld babérlevéllel,
olajbogyókkal és szép szőke búzával.

Tiszteletreméltó föld, melyet fölástak,
hogy egy Parthenonnak vessék meg alapját,
dicső föld, amelyet százszor szent vér áztat:
szuli s marathóni vér, hogy a szabadság
győzzön; föld, mely szent-szent holtak temetője,
Misszolongiból és Pszarából valóké -
föld, mely magamat is serkent majd örömre
és dicsőségre, mint a hajdani jóké...

Talizmánként teszlek a mellemre téged,
szívem fölött hordok földedből darabkát:
belőled merítsen erőt, segítséget,
nehogy más, idegen szépségek becsapják.
A te bájad ad majd elég erőt nékem,
s bárhová menjek és akárhol legyek is,
egyetlen vágyam lesz, ezerszer megkérdem:
az utam Hellászba, jaj, vissza mikor visz?

És ha a sorsomban, mely sötét s kietlen,
az van megírva, hogy vissza nem térhetek,
utolsó vigaszom te leszel szívemben,
utolsó csókomat neked adom: neked!
Ha idegen földön fogok is meghalni:
még az idegen sír is jobb, édesebb lesz -
ha te, görög földem, hozzá fogsz tapadni,
hozzá fogsz simulni még ott is szívemhez!