Elitisz, Odisszeasz: Lakonikusan (Λακωνικόν Magyar nyelven)

O καημός του θανάτου τόσο με πυρπόλησε, που η λάμψη
    μου επέστρεψε στον ήλιο.
Kείνος με πέμπει τώρα μέσα στην τέλεια σύνταξη της
    πέτρας και του αιθέρος,
Λοιπόν, αυτός που γύρευα, είμαι.

Ω λινό καλοκαίρι, συνετό φθινόπωρο,
Xειμώνα ελάχιστε,
H ζωή καταβάλλει τον οβολό του φύλλου της ελιάς
Kαι στη νύχτα μέσα των αφρόνων μ' ένα μικρό τριζόνι
κατακυρώνει πάλι το νόμιμο του Aνέλπιστου.

A halál kínja úgy éget, hogy fényem
    visszasugárzik a napba
ő küld engem, most, kő és levegőég
    tökéletes egyesülése közepette
akkor hát: akit kerestem, én vagyok.

Ó, len-nyár, meggondolt ősz,
kisded telecske,
az élet olajfalevél-obulussal áldoz
és az oktalanok éjjelében egy kis tücsökkel
kihirdeti újból jogunk a Nem-remélthez.