Embirikosz, Andreasz: Αι λέξεις

Όταν καμιά φορά επιστρέφομεν από τους Παρισίους και αναπνέομεν την αύραν του Σαρωνικού, υπό το φίλιον φως και μέσα στα αρώματα της πεύκης, εν τη λιτότητι των μύθων ―των σημερινών και των προκατακλυσμιαίων― ως σάλπισμα πνευστών, ή ως ήχος παλμικός, κρουστός, τυμπάνων, υψώνονται πίδακες στιλπνοί, ωρισμέναι λέξεις, λέξεις-χρησμοί, λέξεις ενώσεως αψιδωτής και κορυφαίας, λέξεις με σημασίαν απροσμέτρητον διά το παρόν και διά το μέλλον, αι λέξεις «Ελελεύ», «Σε αγαπώ», και «Δόξα εν υψίστοις», και, αιφνιδίως, ως ξίφη που διασταυρούμενα ενούνται, ή ως κλαγγή αφίξεως ορμητικού μετρό εις υπογείους σήραγγας των Παρισίων, και αι λέξεις «Chardon-Lagache», «Denfert-Rochereau», «Danton», «Odéon», «Vauban» και «Gloria, gloria in excelsis». 

Olykor ha visszatérünk Párizsból és Szaronikosz szellőjét lélegezzük a honi drága fény alatt, s fenyőillatban mítoszok sűrűségét, maiakét, s özönvízelőttiekét - mint dudazene, lüktető cintányér éles hangja, csillogó szökőkút, magasodnak bizonyos szavak, jósigék az egyesülés csúcsívén, jelennek és jövőnek megfoghatatlan értelmű szavak: „Eleleu", „szeretlek", „Dicsőség a mennyekben" - és hirtelen, mint az egymásra csapódó kardok keresztezése, vagy mint lendülő szerelvény jöttének csattogó csörömpölése Párizs metróalagútjaiban: „Chardonne-Lagache", „Denfert-Rocherau" és „Danton", „Odeon", „Vauban" ... s velük a „Gloria, gloria in excelsis".