Bánatból sző sorsom,
és szárnyam kibontom
s kitárulok messze
a csúcsot s a völgyet
telehinteni rommal.
S kitárulok nyomban
s kitárulok messze,
vagyok a képzeletnek
az álom bűvös selyme.
S kitárulok messze
és szárnyam kibontom
s az álmot eloldom.
Bánatból sző sorsom
és szárnyam kibontom
s kitárulok nyomban
s kitárulok messze
mint álom bűvös selyme.
Menyasszonyként köszönt rám
a tenger s a hajó -
kérdezd csak a rózsát,
s a vitorlát, hahó!
Bánatból sző sorsom
és szárnyam kibontom
s fájdalmat vetek folyton.
És szárnyam kibontom,
s kitárulok nyomban
s kitárulok messze;
ki mondja, hogy én volnék
az álom bűvös selyme?
Menyasszonyként köszönt rám
a tenger s a hajó
és szárnyam kibontom,
tanyát verek az ágon
s gyökeret az égbolton;
ki mondja, hogy engem
majd messzeűz a nap?
Kérdezd meg a rózsát
és, jaj, önmagadat!