Kariotakisz, Kosztasz: Távozz, szívem (Φύγε, η καρδιά μου νοσταλγεί... Magyar nyelven)

Φύγε κι άσε με μοναχό, που βλέπω να πληθαίνει
απάνω η νύχτα, και βαθιά να γίνονται τα χάη.
Ούτε του πόνου η θύμηση σε λίγο πια δε μένει,
κι είμαι άνθος που φυλλοροεί στο χέρι σου και πάει

Φύγε καθώς τα χρόνια κείνα εφύγανε, που μόνον
μια λέξη σου ήταν, στη ζωή, για μένα σαν παιάνας.
Τώρα τα χείλη μου διψούν το φίλημα της μάνας,
της μάνας γης, και ανοίγοντας στο γέλιο των αιώνων

Φύγε, η καρδιά μου νοσταλγεί την άπειρη γαλήνη!
Ταράζει και η ανάσα σου τα μαύρα της Στυγός
νερά, που με πηγαίνουν, όπως είμαι ναυαγός,
εκεί, στο απόλυο Μηδέν, στην Απεραντοσύνη.

Távozz, szívem, hagyj egyedül, az éj sűrűi ingnak
fölöttem, és már a mélységeket mélyülni látom,
nemsokára emléke sem marad fájdalmaimnak,
virág vagyok, szétpergek kezedben, szertemálón.

Menj úgy, ahogy azok az évek mentek el, melyekben
csak a te szavad volt számomra a győzelmi paian*
ajkaim szomjasak, de csak a Föld csókjára vágyván,
s már az Örökkévalóság mosolya szólít engem.

Menj! Szívem átjárja a nagy-nagy nyugalom szerelme,
menj, még leheleted is zavarja árját a Styxnek,
a vizeket, melyek - hajótöröttet - lassan visznek
engem a teljes semmi felé, be a Végtelenbe...

 
*Paian (Paean), a homéroszi mitológiában az olimposzi istenek orvosa; később azonban csak olyan istenségek mellékneveként fordul elő, akik az embert betegségtől, bútól, bajtól, gondtól megszabadítják (Apollon, Asklepios, Dionysos, Thanatos). A költészetben hálaének, dal, vagy lírai vers a győzelem vagy a hálaadás kifejezője. A klasszikus antikvitásban általában ez kórus, de néha egyéni hangú (monódia). Ebből származik a görög παιάν (is παιήων vagy παιών), "Diadalének". A szerk.