Ὕπνος (Görög)
Θὰ μᾶς δοθεῖ τὸ χάρισμα καὶ ἡ μοῖρα
νὰ πᾶμε νὰ πεθάνουμε μία νύχτα
στὸ πράσινο ἀκρογιάλι τῆς πατρίδας;
Γλυκὰ θὰ κοιμηθοῦμε σὰν παιδάκια
γλυκά. Κι ἀπάνωθέ μας θὲ νὰ φεύγουν,
στὸν οὐρανό, τ᾿ ἀστέρια καὶ τὰ ἐγκόσμια.
Θὰ μᾶς χαϊδεύει ὡς ὄνειρο τὸ κῦμα.
Καὶ γαλανὸ σὰν κῦμα τ᾿ ὄνειρό μας
θὰ μᾶς τραβάει σὲ χῶρες ποὺ δὲν εἶναι.
Ἀγάπες θά ῾ναι στὰ μαλλιά μας οἱ αὖρες,
ἡ ἀνάσα τῶν φυκιῶν θὰ μᾶς μυρώνει,
καὶ κάτου ἀπ᾿ τὰ μεγάλα βλέφαρά μας,
χωρὶς νὰν τὸ γρικοῦμε θὰ γελᾶμε.
Τὰ ρόδα θὰ κινήσουν ἀπ᾿ τοὺς φράχτες,
καὶ θά ῾ρθουν νὰ μᾶς γίνουν προσκεφάλι.
Γιὰ νὰ μᾶς κάνουν ἁρμονία τὸν ὕπνο,
θὰ ἀφήσουνε τὸν ὕπνο τους ἀηδόνια.
Γλυκὰ θὰ κοιμηθοῦμε σὰν παιδάκια
γλυκά. Καὶ τὰ κορίτσια τοῦ χωριοῦ μας,
ἀγριαπιδιές, θὰ στέκουνε τριγύρω
καί, σκύβοντας, κρυφὰ θὰ μᾶς μιλοῦνε
γιὰ τὰ χρυσὰ καλύβια, γιὰ τὸν ἥλιο
τῆς Κυριακῆς, γιὰ τὶς ὀλάσπρες γάστρες,
γιὰ τὰ καλὰ τὰ χρόνια μας ποὺ πᾶνε.
Τὸ χέρι μας κρατώντας ἡ κυρούλα,
κι ὅπως ἀργὰ θὰ κλείνουμε τὰ μάτια,
θὰ μᾶς διηγιέται -- ὠχρὴ -- σὰν παραμύθι
τὴν πίκρα τῆς ζωῆς. Καὶ τὸ φεγγάρι
θὰ κατέβει στὰ πόδια μας λαμπάδα
τὴν ὥρα ποὺ στερνὰ θὰ κοιμηθοῦμε
στὸ πράσινο ἀκρογιάλι τῆς πατρίδας.
Γλυκὰ θὰ κοιμηθοῦμε σὰν παιδάκια
ποὺ ὅλη τὴ μέρα ἔκλαψαν κι ἀποστάσαν. Feltöltő | P. T. |
Az idézet forrása | http://users.uoa.gr/~nektar |
|
|
Álom (Magyar)
Sors adományaként megkapjuk-e,
hogy hazánk zöld partjára jutva
ott haljunk meg egy éjjel?
Édesen elszenderedünk, akár
a gyermekek; míg fönn az égen
úszik velünk sok égi, földi csillag.
Ábrádjainkként hullám simogat,
s mint álom kék hulláma ragad minket
nem létező országokig. Hajunkba
szerelmekként lobognak szellők,
és moszatok lélegzete göngyöl majd balzsamába.
Nagy szemhéjunk alatt
mosolygunk egyre öntudatlanul.
S a kerítésekről megindulnak a rózsák,
jönnek, hogy fejpárnánkká váljanak,
hogy álmunkat harmóniába fogják,
s abbahagyják bóbiskolásukat a csalogányok.
Édesen elszenderedünk, akár
a gyermekek. S falunk kislányai
vadkörtefákként körbe-körbeállva
lehajlanak ránk, titokban beszélnek
aranykunyhókról, vasárnapok égi
tüzéről, csupa szűzfehér virágról,
jó éveinkről, melyek tovaszállnak.
Kezünket öregasszony fogja majd,
s midőn szemünket lassacskán lehunyjuk,
sápadtan elregéli meseként,
keserves életünket. És a hold
lábunkhoz tett halotti gyertya,
akkor, mikor utolszor szunnyadunk el
zölden virító partján e hazának.
Édesen elszenderedünk, akár
naphosszat síró, fáradt gyerekek.
Feltöltő | P. T. |
Az idézet forrása | F. A. |
|