Kaváfisz, Konsztandínosz: Ιασή Tάφος

Κείμαι ο Ιασής ενταύθα. Της μεγάλης ταύτης πόλεως
ο έφηβος ο φημισμένος για εμορφιά.
Μ’ εθαύμασαν βαθείς σοφοί· κ’ επίσης ο επιπόλαιος,
ο απλούς λαός. Και χαίρομουν ίσα και για

τα δυο. Μα απ’ το πολύ να μ’ έχει ο κόσμος Νάρκισσο κ’ Ερμή,
η καταχρήσεις μ’ έφθειραν, μ’ εσκότωσαν. Διαβάτη,
αν είσαι Aλεξανδρεύς, δεν θα επικρίνεις. Ξέρεις την ορμή
του βίου μας· τι θέρμην έχει· τι ηδονή υπερτάτη.

Itt fekszem én, Iaszisz. E nagy város
szépségükről híres ifjai között.
Csodáltak engem a mély bölcsek és velük együtt az átlag,
a köznép. Én mindkettőnek egyképpen örültem.

De mert, akár Narkisszosz és Hermész, a világ fia voltam,
megrontottak a kicsapongások és megöltek. Ó, vándor,
ha alexandriai vagy, nem ítélsz el. Akkor ismered a rajongás
erejét nálunk, meg az élet meg a teli gyönyör hevét.