Kaváfisz, Konsztandínosz: Μέρες του 1909, '10, και '11

Ενός τυραννισμένου, πτωχοτάτου ναυτικού
(από νησί του Aιγαίου Πελάγους) ήταν υιός.
Εργάζονταν σε σιδερά. Παληόρουχα φορούσε.
Σχισμένα τα ποδήματά του της δουλειάς κ’ ελεεινά.
Τα χέρια του ήσαν λερωμένα από σκουριές και λάδια.

Το βραδυνό, σαν έκλειε το μαγαζί,
αν ήταν τίποτε να επιθυμεί πολύ,
καμιά κραβάτα κάπως ακριβή,
καμιά κραβάτα για την Κυριακή,
ή σε βιτρίνα αν είχε δει και λαχταρούσε
κανένα ωραίο πουκάμισο μαβί,
το σώμα του για ένα τάλληρο ή δυο πουλούσε.

Διερωτώμαι αν στους αρχαίους καιρούς
είχεν η ένδοξη Aλεξάνδρεια νέον πιο περικαλλή,
πιο τέλειο αγόρι από αυτόν — που πήε χαμένος:
δεν έγινε, εννοείται, άγαλμά του ή ζωγραφιά·
στο παληομάγαζο ενός σιδερά ριχμένος,
γρήγορ’ απ’ την επίπονη δουλειά,
κι από λαϊκή κραιπάλη, ταλαιπωρημένη, είχε φθαρεί.

Egy elgyötört, koldusszegény hajósnak
a fia volt - az Égei-tenger egy szigetéről.
Egy kovácsnál dolgozott. Rongyokban járt, megvetetten.
Munkacsizmája hitvány volt, elszakadt.
Keze rozsdától mocskos és kenőolajtól.

Este, amikor becsukták a műhelyt,
s egy kívánság szökött  magasra benne,
egy nyakkendő, aminek nagy az ára,
egy nyakkendő, vasárnap büszkesége,
vagy sóvárgón nézett a kirakatban
egy inget, szép, világoskék anyagból,
egy tallérért a testét, kettőért bérbe adta.

Kérdem magamban, volt-e az ókor idején,
a nagy hírű Alexandriában magasabb fiui szépség,
ifjú tökéletesebb, mint ő, aki elzülött s tönkrement.
Róla persze nem készült festmény, és meg se faragta véső,
egy kovácsműhely csúnya limloma közé hajítva,
az állandó munka s a nép kimerítő
dáridóinak ostorai alatt gyorsan elérte sírját.