Ez az oldal sütiket használ

A portál felületén sütiket (cookies) használ, vagyis a rendszer adatokat tárol az Ön böngészőjében. A sütik személyek azonosítására nem alkalmasak, szolgáltatásaink biztosításához szükségesek. Az oldal használatával Ön beleegyezik a sütik használatába.

Kaváfisz, Konsztandínosz: Μύρης• Aλεξάνδρεια του 340 μ.X.

Kaváfisz, Konsztandínosz portréja

Μύρης• Aλεξάνδρεια του 340 μ.X. (Görög)

Την συμφορά όταν έμαθα, που ο Μύρης πέθανε,
πήγα στο σπίτι του, μ' όλο που το αποφεύγω
να εισέρχομαι στων Χριστιανών τα σπίτια,
προ πάντων όταν έχουν θλίψεις ή γιορτές.

Στάθηκα σε διάδρομο. Δεν θέλησα
να προχωρήσω πιο εντός, γιατί αντελήφθην
που οι συγγενείς του πεθαμένου μ’ έβλεπαν
με προφανή απορίαν και με δυσαρέσκεια.

Τον είχανε σε μια μεγάλη κάμαρη
που από την άκρην όπου στάθηκα
είδα κομμάτι· όλο τάπητες πολύτιμοι,
και σκεύη εξ αργύρου και χρυσού.

Στέκομουν κ’ έκλαια σε μια άκρη του διαδρόμου.
Και σκέπτομουν που η συγκεντρώσεις μας κ’ η εκδρομές
χωρίς τον Μύρη δεν θ' αξίζουν πια·
και σκέπτομουν που πια δεν θα τον δω
στα ωραία κι άσεμνα ξενύχτια μας
να χαίρεται, και να γελά, και ν’ απαγγέλλει στίχους
με την τελεία του αίσθησι του ελληνικού ρυθμού·
και σκέπτομουν που έχασα για πάντα
την εμορφιά του, που έχασα για πάντα
τον νέον που λάτρευα παράφορα.

Κάτι γρηές, κοντά μου, χαμηλά μιλούσαν για
την τελευταία μέρα που έζησε—
στα χείλη του διαρκώς τ’ όνομα του Χριστού,
στα χέρια του βαστούσ’ έναν σταυρό.—
Μπήκαν κατόπι μες στην κάμαρη
τέσσαρες Χριστιανοί ιερείς, κ’ έλεγαν προσευχές
ενθέρμως και δεήσεις στον Ιησούν,
ή στην Μαρίαν (δεν ξέρω την θρησκεία τους καλά).

Γνωρίζαμε, βεβαίως, που ο Μύρης ήταν Χριστιανός.
Aπό την πρώτην ώρα το γνωρίζαμε, όταν
πρόπερσι στην παρέα μας είχε μπει.
Μα ζούσεν απολύτως σαν κ’ εμάς.
Aπ’ όλους μας πιο έκδοτος στες ηδονές·
σκορπώντας αφειδώς το χρήμα του στες διασκεδάσεις.
Για την υπόληψι του κόσμου ξένοιαστος,
ρίχνονταν πρόθυμα σε νύχτιες ρήξεις στες οδούς
όταν ετύχαινε η παρέα μας
να συναντήσει αντίθετη παρέα.
Ποτέ για την θρησκεία του δεν μιλούσε.
Μάλιστα μια φορά τον είπαμε
πως θα τον πάρουμε μαζύ μας στο Σεράπιον.
Όμως σαν να δυσαρεστήθηκε
μ’ αυτόν μας τον αστεϊσμό: θυμούμαι τώρα.
A κι άλλες δυο φορές τώρα στον νου μου έρχονται.
Όταν στον Ποσειδώνα κάμναμε σπονδές,
τραβήχθηκε απ’ τον κύκλο μας, κ’ έστρεψε αλλού το βλέμμα.
Όταν ενθουσιασμένος ένας μας
είπεν, Η συντροφιά μας νάναι υπό
την εύνοιαν και την προστασίαν του μεγάλου,
του πανωραίου Aπόλλωνος — ψιθύρισεν ο Μύρης
(οι άλλοι δεν άκουσαν) «τη εξαιρέσει εμού».

Οι Χριστιανοί ιερείς μεγαλοφώνως
για την ψυχή του νέου δέονταν.—
Παρατηρούσα με πόση επιμέλεια,
και με τι προσοχήν εντατική
στους τύπους της θρησκείας τους, ετοιμάζονταν
όλα για την χριστιανική κηδεία.
Κ’ εξαίφνης με κυρίευσε μια αλλόκοτη
εντύπωσις. Aόριστα, αισθάνομουν
σαν νάφευγεν από κοντά μου ο Μύρης·
αισθάνομουν που ενώθη, Χριστιανός,
με τους δικούς του, και που γένομουν
ξ έ ν ο ς εγώ,  ξ έ ν ο ς  π ο λ ύ· ένοιωθα κιόλα
μια αμφιβολία να με σιμώνει: μήπως κι είχα γελασθεί
από το πάθος μου, και  π ά ν τ α τού ήμουν ξένος.—
Πετάχθηκα έξω απ’ το φρικτό τους σπίτι,
έφυγα γρήγορα πριν αρπαχθεί, πριν αλλοιωθεί
απ’ την χριστιανοσύνη τους η θύμηση του Μύρη.



FeltöltőP. T.
Az idézet forrásahttp://www.kavafis.gr

Műrész, Alexandria, Kr. u. 340 (Magyar)

Amint meghallottam a csapást, Műrész halálát,
elmentem hozzá, bár kerülöm különben,
hogy keresztények házaiba járjak,
főképp, ha gyászuk van, vagy ünnepet ülnek.

Egy folyosón megálltam. Nem akartam
beljebb menni, mert észrevettem,
hogy a halott rokonsága rám meredt
nyílt meglepetéssel és rosszallással.

Nagy szobában volt kiterítve.
A sarokból, ahol álltam,
láttam egy darabját: csupa drága szőnyeg
és ezüst- meg aranyedény.

Álltam és sírtam a folyosó végén,
és arra gondoltam, hogy a kirándulás, a társaság
Műrész nélkül már semmit sem ér,
és arra gondoltam, hogy nem látom soha többé
féktelenül gyönyörű éjszakai csavargásainkon,
ahogy ujjong és nevet és verssorokat szaval
tökéletes érzékkel a görög ritmus iránt,
és arra gondoltam, hogy örökre elveszítettem
szépségét, hogy elveszítettem örökre
a fiút, akit eszeveszetten imádtam.

Mellettem néhány vénasszony suttogott
élete utolsó napjairól - hogy folyton Krisztus neve volt az ajkán,
hogy a kezében fogta a keresztet. -
Azután belépett a szobába
négy keresztény pap, és forró imákat
mondtak, és Jézushoz könyörögtek
vagy Máriához (nem ismerem jól a vallásukat).

Tudtuk mi, persze, hogy Műrész keresztény.
Tudtuk az első perctől fogva, mikor
tavalyelőtt hozzánk csatlakozott.
De pontosan úgy élt, ahogy mi.
Gyönyörökre mindnyájunknál mohóbb volt,
két kézzel a pénzt szórva szórakozásra.
Nem érdekelte őt a világ véleménye,
buzgón vett részt éjszakai verekedésekben az utcán,
valahányszor véletlenül a bandánk
ellenséges bandába ütközött.
A vallásáról sohasem beszélt.
Sőt, egyszer azt mondtuk neki,
hogy magunkkal visszük a Szerapiónba.
Igaz, úgy látszott, mintha ez a tréfánk
nem esnék jól neki - most jut eszembe.
Igen, most emlékszem két más esetre is.
Amikor italáldozatot mutattunk be Poszeidónnak,
elhúzódott tőlünk, és máshova nézett.
Amikor egyikünk rajongva
azt mondta: „Álljon a mi társaságunk
a nagy, a minden-szépségű Apolló
védelme alatt" - azt suttogta Műrész,
(a többiek nem hallották): „Engem kivéve."

A keresztény papok rázendítettek,
az ifjú lelkéért könyörögni. -
Megfigyeltem, hogy milyen buzgalommal
és milyen feszült figyelemmel
hitük szertartásaira, készítettek
mindent elő a keresztény temetésre.
És hirtelen valami furcsa érzés
vett rajtam erőt. Úgy rémlett homályosan,
hogy Műrész eltűnik a közelemből,
és mintha egyesülne, ő, a keresztény,
övéivel, s úgy rémlett, idegen
én lettem itt, nagyon idegen, a kétség
egyszerre elfogott: és hátha szenvedélyem
csapott be, és mindig is idegen voltam neki? -
És iszonyú házukból kirohantam,
és menekültem, mielőtt megmásítaná
az ő kereszténységük Műrész emlékezetét.



FeltöltőP. T.
Az idézet forrásaV. I.

minimap