Kaváfisz, Konsztandínosz: Iulianus a misztériumokban (Ο Ιουλιανός εν τοις Μυστηρίοις Magyar nyelven)

Πλην σαν ευρέθηκε μέσα στο σκότος,
μέσα στης γης τα φοβερά τα βάθη,
συντροφευμένος μ’ Έλληνας αθέους,
κ’ είδε με δόξαις και μεγάλα φώτα
να βγαίνουν άυλαις μορφαίς εμπρός του,
φοβήθηκε για μια στιγμήν ο νέος,
κ’ ένα ένστικτον των ευσεβών του χρόνων
επέστρεψε, κ’ έκαμε τον σταυρό του.
Aμέσως η Μορφαίς αφανισθήκαν·
η δόξαις χάθηκαν — σβήσαν τα φώτα.
Οι Έλληνες εκρυφοκυτταχθήκαν.
Κι ο νέος είπεν· «Είδατε το θαύμα;
Αγαπητοί μου σύντροφοι, φοβούμαι.
Φοβούμαι, φίλοι μου, θέλω να φύγω.
Δεν βλέπετε πως χάθηκαν αμέσως
οι δαίμονες σαν μ’ είδανε να κάνω
το σχήμα του σταυρού το αγιασμένο;»
Οι Έλληνες εκάγχασαν μεγάλα·
«Ντροπή, ντροπή να λες αυτά τα λόγια
σε μας τους σοφιστάς και φιλοσόφους.
Τέτοια σαν θες, εις τον Νικομηδείας
και στους παππάδες του μπορείς να λες.
Της ένδοξης Ελλάδος μας εμπρός σου
οι μεγαλείτεροι θεοί φανήκαν.
Κι αν φύγανε, να μη νομίζης διόλου
που φοβηθήκαν μια χειρονομία.
Μονάχα σαν σε είδανε να κάνης
το ποταπότατον, αγροίκον σχήμα
συχάθηκεν η ευγενής των φύσις,
και φύγανε και σε περιφρονήσαν».
Έτσι τον είπανε, κι από τον φόβο
τον ιερόν και τον ευλογημένον
συνήλθεν ο ανόητος, κ’ επείσθη
με των Ελλήνων τ’ άθεα τα λόγια.

Ámde mikor a sötétben találta magát,
a földnek félelmes mélységében,
istentelen görögök társaságában,
és látta, nagy, ragyogó glóriákkal
hogy testetlen alakok jönnek eléje,
megrettent egy pillanatra az ifjú,
és jámbor éveinek ösztöne
visszatért, és keresztet vetett.
Az alakok rögtön eltűntek:
a glóriák elvesztek – kihúnytak a fények.
A görögök lopva egymásra néztek.
S az ifjú szólt: “Láttátok a csodát?
Kedves társaim, megrettentem.
Megrettentem, barátaim, és el akarok menekülni.
Nem látjátok, hogy rögtön eltűntek
a démonok, mikor látták:
a szent kereszt jelét vetem?”
A görögök nagyot hahotáztak:
“Szégyen, szégyen, hogy ily szavakat mondasz
nekünk, szofistáknak és bölcselőknek.
Ilyesmit, ha akarsz, Nikomédia püspökének
és az ő pópáinak mondhatsz.
Dicsőséges Hellászunknak jelentek meg
legnagyobb istenei előtted.
És ha elmenekültek, egyáltalán ne gondold,
hogy megrettentek egy kézmozdulattól.
Csak mikor látták, hogy’ veted
a legalávalóbb, faragatlan jelet,
undor fogta el nemes természetüket,
és elmenekültek és megvetés támadt bennük irántad.
Így szóltak hozzá, és a szent
és áldott félelemtől
összeszedte magát az esztelen, és meggyőzték
a görögök istentelen szavai.