Kaváfisz, Konsztandínosz: Ο καθρέπτης στην είσοδο

Το πλούσιο σπίτι είχε στην είσοδο
έναν καθρέπτη μέγιστο, πολύ παλαιό·
τουλάχιστον προ ογδόντα ετών αγορασμένο.

Ένα εμορφότατο παιδί, υπάλληλος σε ράπτη
(τες Κυριακές, ερασιτέχνης αθλητής),
στέκονταν μ’ ένα δέμα. Το παρέδοσε
σε κάποιον του σπιτιού, κι αυτός το πήγε μέσα
να φέρει την απόδειξι. Ο υπάλληλος του ράπτη
έμεινε μόνος, και περίμενε.
Πλησίασε στον καθρέπτη και κυττάζονταν
κ’ έσιαζε την κραβάτα του. Μετά πέντε λεπτά
του φέραν την απόδειξι. Την πήρε κ’ έφυγε.

Μα ο παλαιός καθρέπτης που είχε δει και δει,
κατά την ύπαρξίν του την πολυετή,
χιλιάδες πράγματα και πρόσωπα·
μα ο παλαιός καθρέπτης τώρα χαίρονταν,
κ’ επαίρονταν που είχε δεχθεί επάνω του
την άρτιαν εμορφιά για μερικά λεπτά.

A dúsgazdag ház előcsarnokában
hatalmas, régi tükör állt -
legalább nyolcvan éve, hogy beszerezték.

Egy szokatlanul szép fiú, szabóinas
(műkedvelő tornász vasárnaponként)
állt ott, csomag kezében. Valaki
átvette tőle, és bevitte a szobába
aláíratni a nyugtát. A szabóinast
magára hagyták, várakozni.
A tükörhöz lépett, megnézte magát,
és nyakkendőjét megigazította. Öt perc
múlva hozták a nyugtát. Megkapta és elment.

De a régi tükör, amely látva látott
létének sok-sok éve közben
ezer és ezer tárgyat, arcot -
de a régi tükör ujjongott ezúttal,
és büszke volt, hogy néhány percre magába fogadta
a makulátlan szépséget magát.