Kaváfisz, Konsztandínosz: Τείχη

Χωρίς περίσκεψιν, χωρίς λύπην, χωρίς αιδώ
μεγάλα κ’ υψηλά τριγύρω μου έκτισαν τείχη.

Και κάθομαι και απελπίζομαι τώρα εδώ.
Άλλο δεν σκέπτομαι: τον νουν μου τρώγει αυτή η τύχη·

διότι πράγματα πολλά έξω να κάμω είχον.
A όταν έκτιζαν τα τείχη πώς να μην προσέξω.

Aλλά δεν άκουσα ποτέ κρότον κτιστών ή ήχον.
Aνεπαισθήτως μ’ έκλεισαν από τον κόσμον έξω.

Kímélet és kegyelem nélkül, szégyentelenül
magasba nyúló, vastag falat raktak körülöttem.

S most itt ülök, kétségbeesésemben egyedül,
s másra se gondolok, csak ez a végzet jár eszemben:

Hogy mennyi, mennyi tennivaló várna odakint!
Hogy is nem figyeltem, mikor e falakat rakták e tájon?

Nem hallottam a pallérok kopácsolásait,
észrevétlenül kifalaztak engem e világból.