Kaváfisz, Konsztandínosz: Trójaiak (Τρώες Magyar nyelven)

Είν’ η προσπάθειές μας, των συφοριασμένων·
είν’ η προσπάθειές μας σαν των Τρώων.
Κομμάτι κατορθώνουμε· κομμάτι
παίρνουμ’ επάνω μας· κι αρχίζουμε
νάχουμε θάρρος και καλές ελπίδες.

Μα πάντα κάτι βγαίνει και μας σταματά.
Ο Aχιλλεύς στην τάφρον εμπροστά μας
βγαίνει και με φωνές μεγάλες μάς τρομάζει. –

Είν’ η προσπάθειές μας σαν των Τρώων.
Θαρρούμε πως με απόφασι και τόλμη
θ’ αλλάξουμε της τύχης την καταφορά,
κ’ έξω στεκόμεθα ν’ αγωνισθούμε.

Aλλ’ όταν η μεγάλη κρίσις έλθει,
η τόλμη κι η απόφασίς μας χάνονται·
ταράττεται η ψυχή μας, παραλύει·
κι ολόγυρα απ’ τα τείχη τρέχουμε
ζητώντας να γλυτώσουμε με την φυγή.

Όμως η πτώσις μας είναι βεβαία. Επάνω,
στα τείχη, άρχισεν ήδη ο θρήνος.
Των ημερών μας αναμνήσεις κλαιν κ’ αισθήματα.
Πικρά για μας ο Πρίαμος κ’ η Εκάβη κλαίνε. 

Úgy törekszünk mi, kik a sorsot tűrjük,
úgy törekszünk, mint a trójaiak törekedtek.
Van, amit megpróbálunk, van, amit
magunkra vállalunk, s nőni kezd bennünk
a bátorság és a jó reménység.

De mindig valami útunkat állja.
Ott áll az árokban szemközt velünk
Achilles, harsány kiáltozással.

Úgy törekszünk, mint a trójaiak törekedtek.
Bátran belevágunk elszánt vakmeréssel
a balvégzetet megmásítani,
s felállunk odakint a küzdelemre.

De amint a nagy döntés közelít,
elszánás, vakmerés bennünket elhagy,
lelkünk megremeg, érzi bénulását,
a falak körül futunk újra s újra,
szaladásban szabadulást keresve.

Mégis biztos bukásunk. Odafent
szól már a falakon a halotti ének.
Napjaink emléke sír, érzései sírnak.
Keservesen Priamosz s Hekabé zokog értünk.