Ez az oldal sütiket használ

A portál felületén sütiket (cookies) használ, vagyis a rendszer adatokat tárol az Ön böngészőjében. A sütik személyek azonosítására nem alkalmasak, szolgáltatásaink biztosításához szükségesek. Az oldal használatával Ön beleegyezik a sütik használatába.

Krisztallisz, Kosztasz: Naplemente (Το ηλιοβασίλεμα Magyar nyelven)

Krisztallisz, Kosztasz portréja
Szabó Kálmán portréja

Vissza a fordító lapjára

Το ηλιοβασίλεμα (Görög)

Πίσω ἀπὸ μακρινὲς κορφὲς ὁ ἥλιος βασιλεύει
καὶ τ’ οὐρανοῦ τὰ σύνορα χίλιες βαφὲς ἀλλάζουν,
πράσινες, κόκκινες, ξανθές, ὁλόχρυσες, γαλάζιες
κι ἀνάμεσά τους σκάει λαμπρὸς λαμπρὸς ὁ Ἀποσπερίτης.
Τὴν πύρα τοῦ καλοκαιριοῦ τὴν σβηεῖ γλυκὸ ἀγεράκι,
ποὺ κατεβάζουν τὰ βουνά, ποὺ φέρνουν τ’ ἀκρογιάλια.
Ἀνάρια τὰ κλωνάρια του κουνάει ὁ γερο-πεῦκος
καὶ πίνει καὶ ρουφάει δροσιὰ κι ἀχολογάει καὶ τρίζει.
῾Η βρύση ἡ χορταρόστρωτη δροσίζει τὰ λουλούδια
καὶ μ’ ἀλαφρὸ μουρμουρητὸ γλυκὰ τὰ νανουρίζει·
θολώνει πέρα ἡ θάλασσα, τὰ ριζοβούνια ἰσκιώνουν,
τὰ ζάλογγα μαυρολογοῦν, σκύβουν τὰ φρύδια οἱ βράχοι
κι οἱ κάμποι γύρω οἱ ἁπλωτοὶ πράσινο πέλαο μοιάζουν.

Ἀπόξω, ἀπὸ τὰ ὀργώματα, γυρνοῦνε οἱ ζευγολάτες,
ἡλιοκαμένοι, ξέκοποι, βουβοί, ἀποκαμωμένοι,
μὲ τοὺς ζυγούς, μὲ τὰ βαριὰ τ’ ἀλέτρια φορτωμένοι
καὶ σαλαγοῦν ἀπὸ μπροστὰ τὰ δυὸ καματερά τους,
τρανά, στεφανοκέρατα, κοιλάτα, τραχηλάτα.
- ᾽Οώ, φωνάζοντας, ὀώ! Μελισσινέ, Λαμπίρη.
Κι ἀργά τά βόιδια περπατοῦν καὶ ποὺ καὶ ποὺ μουγκρίζουν.
Γυρνοῦνε ἀπὸ τᾶ ἔργα τους οἱ λυγερές, γυρνοῦνε
μὲ τὰ ζαλίκια ἀπ’ τὴ λογγιά, μὲ τὰ σκουτιὰ ἀπ’ τὸ πλύμα,
μὲ τὶς πλατιές των τὶς ποδιὲς σφογγίζοντας τὸν ἵδρο.
Καὶ σ’ ὅποιο δέντρο κι ἂν σταθοῦν, σ᾽ ὅποιο κοντρὶ ἀκουμπήσουν
εἰς τὸ μουρμούρι τοῦ κλαριοῦ, εἰς τὴ θωριὰ τοῦ βράχου
γλυκὸ γλυκὸ καὶ πρόσχαρο χαιρετισμὸ ξανοίγουν:
- Γειὰ καὶ χαρὰ στὸν κόσμο μας, στὸν ὄμορφό μας κόσμο!

Σὰν τὸ ζαρκάδι ὁ νιὸς βοσκὸς ξετρέχει τὴν κοπὴ του·
σουρίζει, σαλαγάει, « ὄι ὄι » καὶ τήνε ροβολάει
ἀπὸ τὰ πλάγια στὸ μαντρί, στὴ στρούγγα γιὰ ν’ ἀρμέξη
ἀπὸ στεφάνι, ἀπὸ γκρεμό, ἀπὸ ραϊδιὸ καὶ λόγγο
Καὶ τοῦ γιδάρη ἡ σαλαγὴ στριγγιὰ στριγγιὰ γρικιέται
τ’ ἀνάποδο κοπάδι του « τσάπ, τσάπ! ἔι, ἔι! » βαρώντας.
Κι ἀχολογοῦν βελάσματα κι ἀχολογοῦν κουδούνια.
Ἀπὸ μακριά, ἀχ τὸ βουκολιό, ἀκούγεται φλογέρα.
Κάπου βροντάει μιὰ τουφεκιὰ ἢ κυνηγοῦ ἢ δραγάτη
καὶ κάπου κάπου ὁ ἀντίλαλος βραχνὸ τραγούδι φέρνει
τοῦ ἀλογολάτη, τοῦ βαλμᾶ, ὁποὺ γυρνάει κι ἐκεῖνος.
Τοῦ κάμπου τ’ ἄγρια τὰ πουλιὰ γυρνοῦν ἀπ’ τὶς βοσκές τους
καὶ μ’ ἄμετρους κελαηδισμοὺς μὲς τὰ δεντρὰ κουρνιάζουν··
σκαλώνει ὁ γκιώνης στὸ κλαρὶ καὶ κλαίει τὸν ἀδερφό του.
Στὰ ρέπια, στὰ χαλάσματα ἡ κουκουβάγια σκούζει·
μέσα σὲ αὐλάκι, σὲ βαρκό, λαλεῖ ἡ νεροχελώνα,
τ’ ἀηδόνι κρύβεται βαθιὰ στ’ ἀγκαθερὰ τὰ βάτα
καὶ τὴ ζωή του τραγουδάει μὲ τὸ γλυκὸ σκοπό του·
κι ἡ νυχτερίδα ἡ μάγισσα, μὲ τὸ φτερούγισμά της,
τὸ γρήγορο καὶ τὸ τρελό, σχίζει τὰ σκότα ἀπάνου
καὶ μὲ τὰ ὁλόχαρα παιδιὰ τοῦ ζευγολάτη παίζει

Καλότυχοί μου χωριανοί, ζηλεύω τὴ ζωή σας,
τὴν ἁπλοϊκή σας τὴ ζωή, πόχει περίσσιες χάρες.
Μὰ πλιὸ πολὺ τὸ μαγικὸ ζηλεύω γυρισμό σας,
ὅντας ἡ μέρα σώνεται καὶ βασιλεύει ὁ ἥλιος.



FeltöltőP. T.
Az idézet forrásahttp://el.wikisource.org

Naplemente (Magyar)

A messzi csúcson túl a nap már nyugovóra hajlik,
s ezernyi színben tündököl az égbolt karimája,
vörösben, zöldben, kékben és sárgában, színaranyban,
míg szikrázón fel nem ragyog az esthajnali csillag.
A tikkasztó nyár vad hevét édes szellő hűsíti,
hegyek követe ő, vele tengerpartok üzennek.
Cinkos-szelíden lengeti ágát a vén fenyőfa,
harmatot szív a tűlevél, lágyan susogva rezdül,
pázsitszőnyeg ölén a kis forrás virágot öntöz
és halkan csobogó vize édes álomba ringat;
a tengerre homály borul s árnyék a hegygerincre,
sötét az erdő, két szemét a szikla is lehunyja
s köröskörül a zöld mező hullámzik, mint a tenger.

A szántásból hazafelé indulnak a parasztok,
mind fáradt, szótlan, álmos már, mind napcserzette-bőrű,
ülnek a bakon, s a szekér megy a súlyos ekével,
húzza a két igásbarom, hogy szinte belegörnyed,
koszorús szarvuk, nagy hasuk egykedvűen himbálják,
„csálé, Méhes", kiált egyet a gazda, „hóha, Fényes",
s lassan ballag a két ökör s néha-néha elbődül.
Jönnek a munkából haza a nádszálkarcsu lányok,
hozzák a rőzsét, „jaj, erdő!", tiszta ruhát, „jaj, gázló!",
széles kötényük sarkával törlik le verejtékük,
s bármelyik fánál állnak meg, bármely cölöphöz dőlnek,
levelek zizzenésében, a szikla árnyékában
ajkukon üdvözlő, szíves, kedves szavak fakadnak:
„Szép jó estét neked, világ, gyönyörű szép világunk!"

Mint az őz, oly frissen szalad juha után a pásztor,
sípjába fúj, s „hó, hó!" kiált, úgy hajtja haza nyáját
a hegyoldalból lefelé fejésre az akolba.
A csúcsról és a szurdokból, a cserjésből s tisztásról
a kecskepásztor mérgesen, éles hangon kiáltoz:
„ne te, ne te!", rakoncátlan nyáját terelve össze.
Bárányka béget, a nyakán kis csengettyű csilingel.
A távolból furulya szól, a gulyás fujdogálja.
Puska dörren, vadász jár tán, vagy a vadőr a tájon,
és néha-néha egy rekedt hang foszlánya visszhangzik,
talán a csordás, a csikós kezdett egy régi dalba.
A kóbor madársereg is hazatér a mezőre
is csacska csiviteléssel a bokrokba telepszik,
zöld ágra száll a vadgalamb s a testvérét siratja.
Odujában a romok közt bagoly huhog ijesztőn,
és a kis patak medrében unkog a viziteknős;
mélyre buvik a csalogány a tövises bokorba
s a szerelemről énekel édes hangon trillázva;
s a denevér, a varázsló, mely bolondosan csattog
sebes szárnyával, a sötét homályt szaggatja széjjel
a pajkos parasztgyerekek legnagyobb örömére.

Megáhítom életedet, kis falum boldog népe,
ezt az egyszerű életet, mely oly örömmel teljes,
s mindennél jobban áhitom bűvös hazatérésed,
midőn alkonyodik s a nap már nyugovóra hajlik.



FeltöltőP. T.
Az idézet forrásaSz. K.

minimap