A levélben a feladó néhány szót írhat, melynek értelme az, hogy jól van."
(A Börtönszabályzatból)
Jól vagyok, Anyám, hajnalcsillagom,
feledd el gyorsan aggodalmaid. Mert jól vagyok.
Nagy bánatom árnyékába telepszem
és tollam eleresztem, hadd sírjon… Anyám…
Látom megreszkető kezed.
Hópihék szökdösnek ki fejkendőd alól.
Sóhajod várja visszatértemet,
Hát, jól vagyok.
„Először is megkérdezem…" Semmit se kérdezek.
Itt senki sem kérdez. Mindenki „Jól van".
Akkor is, ha bitófa áll fejünk felett,
akkor is, ha lábunk hiéna rágja már…
Mindenki jól van.
Először is, Anyácskám… „Jól vagyok."
Tüdőm, mint a rekedt birka, hörög,
s hátamra méri a kínok óraütéseit,
„Először is hát, Anyám…" Ó, bocsásd meg,
hogy az igazat ma sem tudhatod még.
Az igazság megvénült már, nem kelhet útra többé.
Az igazság halált hozó golyó. Nem mondom én ki.
Csak azt, hogy „Jól vagyok".
...
Tudom… tudom jól, hogy nyomorúságom
fejadagját küldöm itt néked el. Tudom,
hogy hazugságom megsímogatod,
könnyed pereg rá, s beszélsz összevissza…
Tudom… De innen más szó szárnyra nem kél,
csak az, hogy: „Jól vagyok."
...
Jól vagyok… hisz tudom még fogni a tollat.
Jól vagyok… hisz még el tudom dadogni,
jól vagyok… hisz összefűzi agyam még
e csüggedt szókat:
„Jól vagyok."
Ó, anyám, ki ujjaiddal olvasol,
ki kézmozdulatok nyelvén is értesz,
csókold meg a levelem úgy, ahogy
csókkal mérted lázam gyerekkoromban,
s olvasd el (és töröld ki ezt a szót: „Jól".)
Anyám, édesanyám!
Kövek közt őrlődött e test,
mit két kezed becézett valaha.
S e hang, mely álmaidban bölcsődalként zenélt,
most, mint tagló alatt a borjú, fölüvöltött.
De te csak mosolyogj, Drágám, te mosolyogj csak…
Rossz álom volt… Mosolyogj. És nyugodj meg,
mert „Jól vagyok".
Ma kivájták szemem. A fény elhagyott. Jól vagyok.
Jól vagyok. Tegnap leperzselték a körmeim.
A rémület elvette hangom. Jól vagyok.
Jól vagyok. Holnap keresztre szegeznek.
Ó, jól vagyok… Jól vagyok. Jól vagyok.
Jól vagyok, bár nincs fejem, hogy felfogja ezt,
jól vagyok, bár nincs hangom, hogy kimondja ezt.
Jól vagyok, bár kezem sincs, hogy leírja ezt.
Ezért vésem, rovom, mint sírkőbe az írást,
e vihar-verte szörnyű szakadékban,
e tébolyodott Temető falába,
minden halottai nevében:
„Jól vagyunk !"