Ez az oldal sütiket használ

A portál felületén sütiket (cookies) használ, vagyis a rendszer adatokat tárol az Ön böngészőjében. A sütik személyek azonosítására nem alkalmasak, szolgáltatásaink biztosításához szükségesek. Az oldal használatával Ön beleegyezik a sütik használatába.

Malakaszisz, Miltiadisz: Az erdő (Τὸ δάσος Magyar nyelven)

Malakaszisz, Miltiadisz portréja
Szabó Kálmán portréja

Vissza a fordító lapjára

Τὸ δάσος (Görög)

Τὸ δάσος ποὺ λαχτάριζες
ὥσπου νὰ τὸ περάσεις,
τώρα νὰ τὸ ξεχάσεις
διαβάτη ἀποσπερνέ.

Μιὰ αὐγινή, τὸ κούρσεψαν
ἀνίδρωτοι λοτόμοι,
κι ἐκεῖ εἶναι τώρα δρόμοι
διαβάτη ἀποσπερνέ.

Τὸ τρίσβαθο ἀναστέναγμα
ποὺ ἄγγιζε τὴν καρδιά σου
κι ἔσπαε τὰ γόνατά σου
δὲ θὰ τ᾿ ἀκούσεις πιά,

τὸ πήρανε στὰ διάπλατα
περίτρομα φτερά τους
καὶ τό ῾καμαν λαλιά τους
τὰ νύχτια τὰ πουλιά.

Καὶ κάτι ποὺ βραχνόκραζε
μὲ μιὰ φωνὴ ἀνθρώπου,
στὸ ἡμέρωμα τοῦ τόπου
βουβάθηκε κι αὐτό.

Τὸ σιγαλὸ τραγούδισμα
ποὺ σ᾿ ἔσερνε διαβάτη
σὲ μαγικὸ παλάτι
δίχως ἐλπίδα αὐγῆς,

τὸ πήρανε -γιὰ κοίταξε-
στερνὴ ἀνατριχίλα
τὰ πεθαμένα φύλλα
ποὺ ἀπόμειναν στὴ γῆς.

Κι ἡ ἅρπα μὲ τὸν ἦχο της
ποὺ σὲ γλυκομεθοῦσε
μὰ κρύφια σοῦ χτυποῦσε
θανάτου μουσική,

χάθηκε μὲ τὴν ἄγγιχτη
ποὺ τὴν κρατοῦσε κόρη,
στὰ πέλαγα, στὰ ὄρη,
νὰ μὴν ξανακουστεῖ.

Τὸ δάσος ποὺ λαχτάριζες
ὥσπου νὰ τὸ περάσεις,
τώρα νὰ τὸ ξεχάσεις
διαβάτη ἀποσπερνέ,

γεννήκαν νεκροκρέβατα
τ᾿ ἄγρια δεντρά του τώρα
καὶ θὰ τὰ βρεῖς στὴ χώρα
διαβάτη ἀποσπερνέ.



FeltöltőP. T.
Az idézet forrásahttp://users.uoa.gr

Az erdő (Magyar)

Az erdőt, melynek fái közt
rajongva bandukoltál,
el kell feledned immár,
esthajnal vándora.

Kifosztották könyörtelen
útépitők hajnalra,
új út vezet át rajta,
esthajnal vándora.

A mélyből fakadt sóhajtást,
mely szived megsebezte,
hogy csak álltál remegve,
nem hallod soha már,

a messzeséget verdeső
szárnyon szállt a magasba,
és dalává dalolta
az énekes madár.

S mely oly rekedten szólt, a hang,
mintha egy ember nyögne,
elcsendesült örökre,
amint kihalt a táj.

A halk zümmögés, mely csodás
palotába varázsolt,
ámuló szemű vándor,
végső görccsé fajult:

nézd, még egyszer meg-megremeg
- hisz nincs egy csöpp remény se -
a haldokló levélke,
mely nyirkos földre hullt.

S a visszazengő hárfahang,
mely édes mámorával
töltött el, és dalában
halál zenéje szólt,

eltűnt, s vele a büszke lány,
kit szűzen őrzött, messze
tengerekbe, hegyekbe,
s többé nem válaszol.

Az erdőt, melynek fái közt
rajongva bandukoltál,
el kell feledned immár,
esthajnal vándora,

koporsó lett, halottas ágy
egekre törő fádból,
bárhol ráismersz, vándor,
esthajnal vándora.



FeltöltőP. T.
Az idézet forrásaSz. K.

minimap