Ez az oldal sütiket használ

A portál felületén sütiket (cookies) használ, vagyis a rendszer adatokat tárol az Ön böngészőjében. A sütik személyek azonosítására nem alkalmasak, szolgáltatásaink biztosításához szükségesek. Az oldal használatával Ön beleegyezik a sütik használatába.

Palamasz, Kosztisz: Οι τάφοι του Κεραμεικού* / Δεξίλεως

Palamasz, Kosztisz portréja

Οι τάφοι του Κεραμεικού* / Δεξίλεως (Görög)

Τάφοι γεμάτοι ενέργεια, τάφοι, ζωή γεμάτοι!
καθώς την ώρα την πικρή που σκύβω εκεί στην πλάκα
αγαπημένου μου νεκρού και φίλου και δικού μου
Δε νοιώθω από το φόβο μου τα γόνατα λυμένα,
δε βλέπω πως επλάστηκα για χώμα από το χώμα
και πως με ζώνει το άπεριο που δεν μπορώ να νοιώσω.

Δεξίλεως

Κι ἀπὸ τὸ πρῶτο μάρμαρο κι ἀπὸ τὸ πρῶτο μνῆμα
ἀκούω φωνὴ ποὺ χύνεται κι ἀκούω φωνὴ ποὺ λέει:

- Ἐμὲ Δεξίλεο μὲ λένε. Ἐγὼ εἶμαι τῆς Ἀθήνας
τὸ λατρεμένο τὸ παιδί, τ᾿ ἀγένειο παλληκάρι.
Μ᾿ ἀνάθρεψαν τὰ βροντερὰ τραγούδια τοῦ Τυρταίου
καὶ τάραξαν τὸν ὕπνο μου τὰ ὄνειρα τοῦ Αἰσχύλου.
Ἔξω στὸ δρόμο, στὴ δουλειά, στοῦ κάμπου τὸν ἀέρα
μούθρεψε ὁ ἥλιος τὸ κορμὶ καὶ τἄνοιξε σὰν ἄνθος
καὶ τὸ Γυμνάσιον ὁ θεὸς ποὺ τὰ βοηθάει τὰ νιάτα
μοῦ τόπλασεν ἁρμονικά, σφικτό, χυτὸ καὶ ὡραῖο.
Κ᾿ ἐγὼ καβάλα, φτερωτὸς μέσα στοὺς πρώτους πρῶτος
συντρόφεψα τὸ ἱερὸ τῆς Ἀθηνᾶς καράβι
κ᾿ ἔλεγα: βάλε μου, θεά, τρανὴ καρδιὰ στὰ στήθη,
δῶσε φτερὰ στὰ πόδια μου καὶ δύναμη στὰ χέρια
νὰ πάω, κ᾿ ἐγὼ ν᾿ ἀγωνιστῶ καὶ νικητὴς νὰ λάμψω
στὸ πήδημα, στὸ πάλεμα, στὸ δρόμο, στὸ λιθάρι,
γιατί δὲν εἶναι πιὸ ἀκριβῆ τιμὴ στὸ παλληκάρι
παρὰ καρδιὰ ἀπὸ σίδερο σὲ φτερωμένο σῶμα.
Κ᾿ ἐγὼ ὀνειρεύτηκα κ᾿ ἐγὼ τὴ χάρη τῆς ἀγάπης
καὶ σὲ τραπέζια χαρωπὰ ροδοστεφανωμένος
τοὺς στοίχους τοῦ Ἀνακρέοντα τραγούδησα, κ᾿ ἐμπρός μου
σπαρταριστὲς χορεύτριες μὲ λύρες καὶ φλογέρες
μ᾿ ἀποκοιμήσανε τρελὰ στῆς ἀγκαλιᾶς τὴ ζέστη
κ᾿ ἐγὼ ὀνειρεύτηκα κ᾿ ἐγὼ τῆς δόξας τὴ λαχτάρα,
ἄρχοντας, εἶπα νὰ ὑψωθῶ καὶ στρατηγὸς νὰ γίνω,
στὸ θέατρον ἄξιος ποιητὴς τὰ πλήθη νὰ μαγεύω,
κ᾿ ἐγὼ μιὰ μέρα ν᾿ ἀκουστῶ βροντόφωνα στὴν Πνύκα,
ἀστροπελέκι στοὺς κακούς, καὶ μὲ τοὺς φιλοσόφους,
ἐκεῖ ποὺ τρέχει ὁ Ἰλισσὸς γλυκὰ καὶ ποὺ ξαπλώνει
δροσάτον ἴσκιο ὁ πλάτανος κ᾿ ἐγὼ νὰ ξεδιαλύνω
καὶ τὰ σκοτάδια τῆς ψυχῆς καὶ τὰ κρυφὰ τῆς πλάσης.
Ἀλλ᾿ ἕνας ἀγαθὸς θεός, ποὺ καὶ ποτὲ τὰ μάτια
δὲ σήκωσε ἀπὸ πάνω μου καὶ πάντα μὲ φυλάγει,
αὐτὸς διώρισε γιὰ μὲ μία δόξα πιὸ μεγάλη:
Γιὰ τὴν πατρίδα ν᾿ ἀξιωθῶ, νὰ πάω νὰ πολεμήσω!
καὶ νά! σαλπίζει ἡ σάλπιγγα πολεμιστήριον ἦχο,
κ᾿ ἡ Ἀθήνα μὲ τὰ ὀνείρατα πλατωνικά, ἡ Ἀθήνα
ξυπνάει γοργά, ἀντρειεύεται καθὼς ἡ Ἀθηνᾶ της,
γαλήνια κόρη καὶ μαζὶ Πρόμαχος θεριεμένη.
Ἡ Σπάρτη ἡ ἀνυπόταχτη μᾶς φοβερίζει, ἡ Σπάρτη!
θυμήθηκα τὸν ὅρκο μου καὶ ἀρματωμένος τρέχω
σὲ κυματόπλαστο ἄλογο θεσσαλικὸ ποὺ ἔχει
χαρὰ τὸν πόλεμο καὶ σκάφτει, αὐτιάζεται, δὲ στέκει.
Στὸ χέρι μου ἀνυπόμονο κουνιέται τὸ κοντάρι,
θαρρῶ πὼς μέσα μου ἡ καρδιὰ βροντοχτυπάει τοῦ Κόδρου,
θαρρῶ, εἶναι σὰν τοῦ Αἴαντα ψηλὸ τὸ ἀνάστημά μου,
θαρῶ, τὸ δρόμο ἕνας θεός μου δείχνει καὶ κανένας,
ναί! καὶ κανένας δὲν μπορεῖ νὰ κόψη τὴν ὁρμή μου.
Μὲ τὸν πολέμιο σμίξαμε στὸν κάμπο τῆς Κορίνθου,
ἡλιοκαμένος καὶ τραχὺς κι ἀκράτητος Σπαρτιάτης,
βορριᾶς χυμάει ἐπάνω μου πελώριος Σπαρτιάτης.
Τὰ χρόνια μου τὰ εἴκοσι πυρώνονται καὶ βράζουν.
Τῆς Σπάρτης ἄντρας εἶσ᾿ ἐσύ, παιδὶ εἶμαι τῆς Ἀθήνας
βοηθᾶτε μέ, ἴσκιοι πατρικοὶ τῶν Μαραθωνομάχων!
σφιχτὰ κρατῶ μὲ τὸ ζερβὶ τὸ χαλινάρι, χύνω
σὰ φλόγα τἄλογο, πετῶ, σκύβω γοργά, τινάζω
τ᾿ ὁλόμακρο κοντάρι μου, κατάστηθα τὸν βρίσκω.
Στὰ πόδια ἐμπρὸς τοῦ ἀλόγου μου κατρακυλάει καὶ πέφτει,
πέφτει κ᾿ ἐκεῖ ποὺ τὸν πατῶ κρυφὰ τὸν καμαρώνω
χωρὶς νὰ χάση τὴν ὁρμή, χωρὶς μιλιὰ νὰ βγάλη,
πέφτει καὶ χάνεται καὶ σβεῖ καὶ φοβερίζει ἀκόμα.

Ἐμὲ Δεξίλεο μὲ λέν, παιδὶ εἶμαι τῆς Ἀθήνας,
πολέμησα καὶ νίκησα κ᾿ ἐγὼ γιὰ τὴν πατρίδα.
Σὲ λίγο ὁ θάνατος ὁρμάει κι ἀλύπητα κ᾿ ἐμένα
μὲ παίρνει ἀπὸ τὴν γῆν αὐτή, μὲ φέρνει σ᾿ ἄλλον κόσμο.
Δὲ μ᾿ ἔρριξε στὰ Τάρταρα, δὲ μ᾿ ἄφησε στὸν Ἅδη,
μακαρισμένο, ἀθάνατο, μ᾿ ἀνάστησε γιὰ πάντα
στὰ μαρμαρένια Ἠλύσια, στὰ Ἠλύσια της Τέχνης.
Ὁ κόσμος φεύγει, ἀλλάζει ἡ γῆ, περνοῦν λαοὶ καὶ κόσμοι
καὶ πέφτουν καὶ μαραίνονται σὰ φθινοπώρου φύλλα.
Κ᾿ ἐγὼ ἐδῶ πέρα ἀσάλευτος κι ἀμάραντος προβάλλω
καὶ τῆς πατρίδας τὸν ἐχθρὸ στὰ πόδια μου τὸν ἔχω.
Ὦ χάρη, ὦ νίκη τῆς ζωῆς, ἀνήκουστη εὐτυχία,
στὰ μαρμαρένια Ἠλύσια, στὰ Ἠλύσια της Τέχνης!

 
*αρχαίου νεκροταφείου των Αθηνών.



FeltöltőP. T.
Az idézet forrásahttp://lamprikidis.blogspot.hu

Az Athéni Kerameikosz temető sírjai / Dexileósz (Magyar)

Magányos, árva sírok itt, áldott sírok, köszöntlek!
Sokat tanultam tőletek, és sok mindenre adtok
megfejtést, magyarázatot, de legkivált ti hárman,
három sír, három ékesen élő képpel tetézve,
ti rég lelkem testvérei, szivem társai vagytok.
És minden élő képetek a lelketek is egyben,
s minden léleknek megvan a maga beszéde, nyelve.

Dexileósz

S az első márvány szólni kezd, és hang támad a sírból,
és hallom, ahogy zengve száll, és hallom, ahogy így szól:

Az én nevem Dexileósz. Én vagyok íme Athén
szeretett fia, én vagyok a szakálltalan ifjú,
Engem Türtaiosz lángoló énekei neveltek,
s éjszakáimat Aiszkhülosz álmai látogatták.
Kint az utakon, munka közt, a mezőkön a szél és
nap sarjasztotta testemet, virágként kinyitotta,
és az ifjúkor istene edzette szép sudárra
s formálta hajlékonyra a tornacsarnok porondján.
És én, a szélszárnyú lovas, elsők közt is az első,
kísértem büszkén, boldogan Athéné szent hajóját,
s gondoltam: Adj erős szivet keblembe, istenasszony,
a lábaimnak szárnyat adj és erőt karjaimba,
hogy viadalt vívhassak és hogy tündökölve győzzek,
első legyek ugrásban és futásban és dobásban,
mert az ifjú számára nincs annál nagyobb dicsőség,
mint hogyha teste csupa szárny, és vasszívet dobogtat.
És álmodtam a szerelem káprázó gyönyöréről,
koszorú diszlett fejemen, s a vidám lakomákon
énekeltem Anakreon dalait, míg előttem
táncosnők kígyóztak tova lírával, fuvolával,
s elszenderedtem ölelő karjaik melegében.
De dicsőségről, nagyszerű hírről is álmodoztam:
hogy hadak vezére leszek, népem élére állok,
hogy ünnepelt költő vagyok, és magasztal a színház,
hogy dörgő hangom a gonoszt úgy sújtja, mint az ostor,
hogy filozófus vagyok, és a bölcseket követve
ott, ahol csöndesen folyik az Ilisszosz s platánok
terebélyes árnyéka ring, megoldom a természet
titkait és eloszlatom a lélek mély homályát.
De aki szemét soha nem vette le rólam, őrzött
és őriz most is szüntelen, egy jóságos nagy isten
magasabb dicsőségre szánt és szebb sorsa szemelt ki:
méltónak ítélt rá, hogy a hazáért harcba szálljak.
És íme harci jel riad, és harsognak a kürtök,
platóni szép álmaiból gyorsan fölserken Athén
és harcias lesz hirtelen, akárcsak Athénéja,
aki szelíd szűz és dühös Promakhosz egy személyben.
Spárta, a féktelen, a vad Spárta fenyeget újra!
Eskűm szavára gondolok, fegyvereim felöltöm,
thesszáliai paripám hullámlón visz a hátán,
örül a harcnak és kapál s fülét hegyezi egyre.
Kezemben türelmetlenül, bosszúsan leng a lándzsa,
úgy érzem, oly sudár vagyok, akár a büszke Áiász,
úgy érzem, egy isten vezet, utamat ő mutatja,
s rohanásom lendületét meg nem törheti senki!
Ott ütköztünk meg velük a korinthoszi mezőkön,
a napszítta, fergeteges, kemény spártaiakkal,
s rám tört egy roppant spártai, mint az északi orkán.
Húsz esztendőm fölforrt, kigyúlt és lelkendezve lángolt.
Ha te spártai férfi vagy, én meg Athén szülötte!
Segíts meg engem, Marathon hős seregének árnya!
A bal kezemmel feszesen megmarkoltam a gyeplőt,
szökkent a lovam, mint a láng, röpülök, félrehajlok,
lándzsámat belevágom és a szívébe találok.
Lovam lába elé bukik és elzuhan a földön,
elzuhan, én rátipratok, lelkemben büszkeség kel:
egy szót se szól, csak lebukik, ereje telijében,
elpusztul, és holtában is félelmes és hatalmas.

Dexileósznak hívnak és Athén nevelt föl engem,
harcoltam én is a honért és győztem a hazáért.
De aztán rám tört a halál, elragadott a földről
irgalmatlanul engem is, s levitt a másvilágra.
Ám nem Tartaroszba vetett, s Hádészban sem felejtett,
de föltámasztott, hogy legyek örökre halhatatlan
a márvány Elüsziben, a Művészetek Mezőin.
Múlik az idő, változik a föld, hervadnak, aztán
lehullnak, mint őszi levél, a népek és világok;
de én hervadhatatlanul, mozdulatlanul állok,
s a haza ellenségeit talpam alá igázom.
Szépség, élet győzelme, ó, szent és boldog öröklét
a márvány Elüsziben, a Művészetek Mezőin!



FeltöltőP. T.
Az idézet forrásahttp://xmagazin.hu

minimap