Szarandarisz, Jorgosz: Máskor a tenger… (Ἄλλοτε η θάλασσα… Magyar nyelven)

Ἄλλοτε ἡ θάλασσα μᾶς εἶχε σηκώσει στὰ φτερά της
Μαζί της κατεβαίναμε στὸν ὕπνο
Μαζί της ψαρεύαμε τὰ πουλιὰ στὸν ἀγέρα
Τὶς ἡμέρες κολυμπούσαμε μέσα στὶς φωνὲς καὶ τὰ χρώματα
Τὰ βράδια ξαπλώναμε κάτω ἀπ᾿ τὰ δέντρα καὶ τὰ σύννεφα
Τὶς νύχτες ξυπνούσαμε γιὰ νὰ τραγουδήσουμε
Ἦταν τότε ὁ καιρὸς τρικυμία χαλασμὸς κόσμου
Καὶ μονάχα ὕστερα ἡσυχία
Ἀλλὰ ἐμεῖς πηγαίναμε χωρὶς νὰ μᾶς ἐμποδίζει κανεὶς
Νὰ σκορπᾶμε καὶ νὰ παίρνουμε χαρὰ
Ἀπὸ τοὺς βράχους ὡς τὰ βουνὰ μᾶς ὁδηγοῦσε ὁ Γαλαξίας
Καὶ ὅταν ἔλειπε ἡ θάλασσα ἦταν κοντὰ ὁ Θεός

Volt úgy, hogy a tenger vett szárnyaira minket,
álomba vele együtt merültünk,
vele együtt halásztuk az ég madarait.
Nappal színek és hangok között úsztunk,
fák, felhők alján feküdtünk le este.
Éjente arra ébredtünk, hogy énekelni kéne.
Az idő olykor világvégi
vihart hozott, csak aztán nyugalmat,
de mi csak mentünk, mentünk, nem állt utunkba senki.
Mentünk örömet terjeszteni, kapni,
a Tejút vezetett minket szikláktól hegyekig.
Immár a tenger eltűnt, velünk maradt az isten.