Vidámak voltunk aznap egész délelőtt.
Istenem, milyen vidámak!
Először a kövek ragyogtak, a levelek és a virágok
azután a nap
hatalmas nap csupa tüske s mégis oly magasan az égen.
Egy nimfa gondjainkat egyenként összeszedte s felaggatta a fákra
Júdás fáiból támadt erdő.
Apró Erószok és szatírok játszadoztak és daloltak
s rózsás tagok villantak elő a fekete babérlevelek mögül, kisgyermekek pucér formái.
Vidámak voltunk aznap egész délelőtt:
a szakadék beomlott kút
egy kamasz faun finom lábnyomával,
kacagására emlékszel: milyen vidámak voltunk!
Azután felhők, eső, porhanyós föld.
Abbahagytad a kacagást, amint befordultál a kunyhóba
s nagy szemeket meresztve vetted észre
a lángpallossal gyakorlatozó arkangyalt -,
"Felfoghatatlan", mondtad, " felfoghatatlan,
nem értem az embereket.
Akárhogyan játszadoznak a színekkel,
mindig feketék maradnak."