Ez az oldal sütiket használ

A portál felületén sütiket (cookies) használ, vagyis a rendszer adatokat tárol az Ön böngészőjében. A sütik személyek azonosítására nem alkalmasak, szolgáltatásaink biztosításához szükségesek. Az oldal használatával Ön beleegyezik a sütik használatába.

Szeferisz, Jorgosz: Ciprusi pillanatok (Λεπτομέρειες στην Κύπρο Magyar nyelven)

Szeferisz, Jorgosz portréja
Szabó Kálmán portréja

Vissza a fordító lapjára

Λεπτομέρειες στην Κύπρο (Görög)

Στον ζωγράφο Διαμαντή

Η μικρή κουκουβάγια ήτανε πάντα εκεί
σκαρφαλωμένη στ’ ανοιχτάρι τ’ Άγιου Μάμα,
παραδομένη τυφλά στο μέλι του ήλιου
εδώ ή αλλού, τώρα, στα περασμένα: χόρευε
μ’ ένα τέτοιο ρυθμό το φθινόπωρο.
Άγγελοι ξετυλίγανε τον ουρανό
και χάζευε ένας πέτρινος καμαροφρύδης
σε μια γωνιά της στέγης.

Τότες ήρθε ο καλόγερος· σκουφί, κοντόρασο, πέτσινη ζώνη,
κι έπιασε να πλουμίζει την κολόκα.
Άρχισε απ’ το λαιμό: φοινικιές, λέπια, και δαχτυλίδια.
Έπειτα, κρατώντας στην πλατιά παλάμη τη στρογγυλή κοιλιά,
έβαλε τον παραυλακιστή, τον παραζυγιαστή, τον παραμυλωνά, και τον κατάλαλο·
έβαλε την αποστρέφουσα τα νήπια και την αποκαλόγρια·
και στην άκρη, σχεδόν απόκρυφο, τ’ ακοίμητο σκουλήκι.

Ήταν ωραία όλ’ αυτά, μια περιδιάβαση.
Όμως το ξύλινο μαγκανοπήγαδο—τ’ αλακάτιν,
κοιμισμένο στον ίσκιο της καρυδιάς
μισό στο χώμα και μισό μέσα στο νερό,
γιατί δοκίμασες να το ξυπνήσεις;
Είδες πώς βόγκηξε. Κι εκείνη την κραυγή
βγαλμένη απ’ τα παλιά νεύρα του ξύλου
γιατί την είπες φωνή πατρίδας;



FeltöltőP. T.
Az idézet forrásahttp://www.greek-language.gr

Ciprusi pillanatok (Magyar)

Adamantios Diamantisnak, a festőnek

A kis bagoly öröktől fogva ott ült
a Szent Mámasz kolostor kapujának kilincsén,
önfeledten sütkérezve a nap mézében,
hol itt, hol ott, régen és most: ilyen
ritmusra járta a táncot az ősz.
Angyalok göngyölték ki az eget
és egy kőből faragott, büszke szemöldökű lány
bámészkodott valahonnan az eresz alól.

Akkor odajött a barát, sipkában, bőrövvel, kurta kámzsában,
hogy kicifrázza a lopótököt.
Elkezdte a nyakánál: pálmákkal, gyűrűkkel, pikkelyekkel.
Utána, széles tenyerébe fogva öblös hasát,
megformázta a barázdametszőt, a félremérőt,
a zugmolnárt és a hazudozót;
megformálta a magzatelhajtó némbert és az álapácát;
s a legalján, szinte eldugva, a soha nem nyugvó gilisztát.

Szép volt mindez, igazi zarándokút.
De azt a fából ácsolt kutat – sors orsóját –,
amely a diófa árnyékában aludt,
félig a földben és félig a vízben,
miért is kellett felébresztened?
Láttad, hogyan nyögött fel. S azt a jajszót, a fa
egykori inainak nyikordulását
vajon miért nevezted a haza hívó szavának?



FeltöltőP. T.
Az idézet forrásahttp://ezredveg.vasaros.com

minimap