Ez az oldal sütiket használ

A portál felületén sütiket (cookies) használ, vagyis a rendszer adatokat tárol az Ön böngészőjében. A sütik személyek azonosítására nem alkalmasak, szolgáltatásaink biztosításához szükségesek. Az oldal használatával Ön beleegyezik a sütik használatába.

Szeferisz, Jorgosz: Μυθιστόρημα Δ´ - Αργοναύτες

Szeferisz, Jorgosz portréja

Μυθιστόρημα Δ´ - Αργοναύτες (Görög)

Καὶ ψυχὴ
εἰ μέλλει γνώσεσθαι αὐτὴν
εἰς ψυχὴν
αὐτὴ βλεπτέον:
τὸν ξένο καὶ τὸν ἐχθρὸ τὸν εἴδαμε στὸν καθρέφτη.

Ἤτανε καλὰ παιδιὰ οἱ σύντροφοι, δὲ φωνάζαν
οὔτε ἀπὸ τὸν κάματο οὔτε ἀπὸ τὴ δίψα οὔτε ἀπὸ τὴν παγωνιά,
εἴχανε τὸ φέρσιμο τῶν δέντρων καὶ τῶν κυμάτων
ποὺ δέχουνται τὸν ἄνεμο καὶ τὴ βροχὴ
δέχουνται τὴ νύχτα καὶ τὸν ἥλιο
χωρὶς ν᾿ ἀλλάζουν μέσα στὴν ἀλλαγή.
Ἤτανε καλὰ παιδιά, μέρες ὁλόκληρες
ἵδρωναν στὸ κουπὶ μὲ χαμηλωμένα μάτια
ἀνασαίνοντας μὲ ρυθμὸ
καὶ τὸ αἷμα τοὺς κοκκίνιζε ἕνα δέρμα ὑποταγμένο.
Κάποτε τραγούδησαν, μὲ χαμηλωμένα μάτια
ὅταν περάσαμε τὸ ἐρημόνησο μὲ τὶς ἀραποσυκιὲς
κατὰ τὴ δύση, πέρα ἀπὸ τὸν κάβο τῶν σκύλων
ποὺ γαβγίζουν.
Εἰ μέλλει γνώσεσθαι αὐτήν, ἔλεγαν
εἰς ψυχὴν βλεπτέον, ἔλεγαν
καὶ τὰ κουπιὰ χτυποῦσαν τὸ χρυσάφι τοῦ πελάγου
μέσα στὸ ἡλιόγερμα.
Περάσαμε κάβους πολλοὺς πολλὰ νησιὰ τὴ θάλασσα
ποὺ φέρνει τὴν ἄλλη θάλασσα, γλάρους καὶ φώκιες.
Δυστυχισμένες γυναῖκες κάποτε μὲ ὀλολυγμοὺς
κλαίγανε τὰ χαμένα τους παιδιὰ
κι ἄλλες ἀγριεμένες γύρευαν τὸ Μεγαλέξαντρο
καὶ δόξες βυθισμένες στὰ βάθη τῆς Ἀσίας.

Ἀράξαμε σ᾿ ἀκρογιαλιὲς γεμάτες ἀρώματα νυχτερινὰ
μὲ κελαηδίσματα πουλιῶν, νερὰ ποὺ ἀφήνανε στὰ χέρια
τὴ μνήμη μιᾶς μεγάλης εὐτυχίας.
Μὰ δὲν τελειῶναν τὰ ταξίδια.
Οἱ ψυχές τους ἔγιναν ἕνα με τὰ κουπιὰ καὶ τοὺς σκαρμοὺς
μὲ τὸ σοβαρὸ πρόσωπο τῆς πλώρης
μὲ τ᾿ αὐλάκι τοῦ τιμονιοῦ
μὲ τὸ νερὸ ποὺ ἔσπαζε τὴ μορφή τους.
Οἱ σύντροφοι τέλειωσαν μὲ τὴ σειρά,
μὲ χαμηλωμένα μάτια. Τὰ κουπιά τους
δείχνουν τὸ μέρος ποὺ κοιμοῦνται στ᾿ ἀκρογιάλι.

Κανεὶς δὲν τοὺς θυμᾶται. Δικαιοσύνη.



FeltöltőP. T.
Az idézet forrásahttp://users.uoa.gr

Mythistorima 4. Az argonauták (Magyar)

Lelkét ha az ember
ismerni akarja
egy lélekbe
kell hogy tekintsen:
a tükörben láttuk meg az ellenséget s az idegent.

Derék fiúk voltak a társak, szájuk panaszra nem nyílt
sem a vesződség miatt sem a szomjúság miatt sem
a hideg miatt,
úgy viselkedtek mint a hullámok meg a fák
mik magukba fogadják az éjt s a napot
anélkül hogy megváltoznának a változás közepette..
Derék fiúk voltak, teljes napokon át
izzadtak az evezőpadokon, lesütött szemmel
ütemre szedték a levegőt
s vérük piros színe átütött az engedelmes bőrön.
Néha énekeltek is, lesütött szemmel
mikor megkerülte hajónk a puszta szigetet tele vadfügefákkal
nyugat felé túl a kutyák fokán
melyek ugatnak.
Ha ki ismerni akarja magát, azt tartják,
lélekbe tekintsen, azt tartják
és az evezők paskolták a tenger aranyát
miközben a nap lebukott.
Elhagytunk sok fokot sok szigetet a tengert
mely más tengerbe nyílik, sirályokat és fókákat.
Néha nyomorult asszonyok sírtak
jajgattak elveszett gyermekeik után
mások őrjöngtek Nagy Sándort követelték vissza
és a dicsőséget, mit elnyelt Ázsia mélye.

Kikötöttünk éji illatokkal terhes partokon:
madaraik csivitelése forrásvizük friss zubogása kezünkön
mint zavartalan derű emléke maradt meg.
De a vízi utaknak nem akart vége szakadni.
Lelkük egy lett az evezőkkel, kampókkal
a hajó orrán függő szigorú arccal
a kormánylapát vágta vonallal
a vízzel mely tükörképüket szilánkokra zúzta.
Így érte a vég a társakat, elment egyik a másik után
lesütött szemmel. Evezőik
jelzik a helyet, hol alusznak, a parti fövenyben.

Senki sem emlékszik rájuk. Igazság.  



FeltöltőP. T.
Az idézet forrásaK. G.

minimap