Ez az oldal sütiket használ

A portál felületén sütiket (cookies) használ, vagyis a rendszer adatokat tárol az Ön böngészőjében. A sütik személyek azonosítására nem alkalmasak, szolgáltatásaink biztosításához szükségesek. Az oldal használatával Ön beleegyezik a sütik használatába.

Szeferisz, Jorgosz: Mythistorima 7. Déli szél (Μυθιστόρημα Ζ' - Νοτιάς Magyar nyelven)

Szeferisz, Jorgosz portréja
Képes Géza portréja

Vissza a fordító lapjára

Μυθιστόρημα Ζ' - Νοτιάς (Görög)

Τὸ πέλαγο σμίγει κατὰ τὴ δύση μία βουνοσειρά.
Ζερβά μας ὁ νοτιᾶς φυσάει καὶ μᾶς τρελαίνει,
αὐτὸς ὁ ἀγέρας ποὺ γυμνώνει τὰ κόκαλα ἀπ᾿ τὴ σάρκα.
Τὸ σπίτι μας μέσα στὰ πεῦκα καὶ στὶς χαρουπιές.
Μεγάλα παράθυρα. Μεγάλα τραπέζια
γιὰ νὰ γράφουμε τὰ γράμματα ποὺ σοῦ γράφουμε
τόσους μῆνες καὶ τὰ ρίχνουμε
μέσα στὸν ἀποχωρισμὸ γιὰ νὰ γεμίσει.

Ἄστρο τῆς αὐγῆς, ὅταν χαμήλωνες τὰ μάτια
οἱ ὦρες μας ἦταν πιὸ γλυκιὲς ἀπὸ τὸ λάδι
πάνω στὴν πληγή, πιὸ πρόσχαρες ἀπὸ τὸ κρύο νερὸ
στὸν οὐρανίσκο, πιὸ γαλήνιες ἀπὸ τὰ φτερὰ τοῦ κύκνου.
Κρατοῦσες τὴ ζωή μας στὴν παλάμη σου.
Ὕστερα ἀπὸ τὸ πικρὸ ψωμὶ τῆς ξενιτιᾶς
τὴ νύχτα ἂν μείνουμε μπροστὰ στὸν ἄσπρο τοῖχο
ἡ φωνή σου μᾶς πλησιάζει σὰν ἔλπιση φωτιᾶς
καὶ πάλι αὐτὸς ὁ ἀγέρας ἀκονίζει
πάνω στὰ νεῦρα μας ἕνα ξυράφι.

Σοῦ γράφουμε ὁ καθένας τὰ ἴδια πράματα
καὶ σωπαίνει ὁ καθένας μπρὸς στὸν ἄλλον
κοιτάζοντας, ὁ καθένας, τὸν ἴδιο κόσμο χωριστὰ
τὸ φῶς καὶ τὸ σκοτάδι στὴ βουνοσειρὰ
κι ἐσένα.
Ποιὸς θὰ σηκώσει τὴ θλίψη τούτη ἀπ᾿ τὴν καρδιά μας;
Χτὲς βράδυ μία νεροποντὴ καὶ σήμερα
βαραίνει πάλι ὁ σκεπασμένος οὐρανός. Οἱ στοχασμοί μας
σὰν τὶς πευκοβελόνες τῆς χτεσινῆς νεροποντῆς
στὴν πόρτα τοῦ σπιτιοῦ μας μαζεμένοι κι ἄχρηστοι
θέλουν νὰ χτίσουν ἕναν πύργο ποὺ γκρεμίζει.

Μέσα σὲ τοῦτα τὰ χωριὰ τ᾿ ἀποδεκατισμένα
πάνω σ᾿ αὐτὸ τὸν κάβο, ξέσκεπο στὸ νοτιὰ
μὲ τὴ βουνοσειρὰ μπροστά μας ποὺ σὲ κρύβει,
ποιὸς θὰ μᾶς λογαριάσει τὴν ἀπόφαση τῆς λησμονιᾶς;
Ποιὸς θὰ δεχτεῖ τὴν προσφορά μας, στὸ τέλος αὐτὸ τοῦ φθινοπώρου.



FeltöltőP. T.
Az idézet forrásahttp://users.uoa.gr

Mythistorima 7. Déli szél (Magyar)

A tengert nyugat felé hegyvonulat szegélyezi.
Balra tőlünk a déli szél fú, egészen felkavar
ez a szél mely lemarja a csontról a húst.
Házunk fenyők és szentjánoskenyérfák alatt áll.
Nagy ablakok. Nagy asztalok
ezeken írunk leveleket, írjuk már
hosszú hónapok óta hogy aztán beledobjuk
a válás szívébe, így tömjük be a rést.

Hajnalcsillag, mikor szemed lesütötted
óráink édesebbek voltak az olajnál
a seben, könnyebbek mint a friss víz
az ínyen, lágyabbak a hattyúpihénél.
Tenyereden tartottad életünket.
A száműzetés keserű kenyere után
éjjel ha megállunk a fehér fal előtt
hangod úgy ér ide hozzánk, mint a láng reménye
és a szél megint feni
pengéjét idegeinken.

Mindegyikünk ugyanazt írta neked
de hallgatunk szégyelljük egymás előtt
hogy mindegyikünk ugyanazt a világot látja külön-külön
a fényt meg az árnyat a hegyfalakon
és téged.
Ki oldja el szívünkről ezt a szorongást?
Tegnap este záporeső és ma
ismét ránk nehezedik a betakart ég. Gondolataink
mint fenyőtűk a tegnapi zápor után
ajtónk előtt hevernek haszontalan halom
tornyot akarnak emelni de összeomlik.

Ezekben a falvakban melyeknek népét megtizedelték
ezen a földnyelven mit szabadon szaggat a déli szél
előttünk vonul a hegylánc eltakar téged:
ki hiszi el ha mondjuk hogy felejteni akarunk?
Ki vágyik még, ezen a borús őszi napon, áldozatunkra?



FeltöltőP. T.
Az idézet forrásahttp://lelkigyakorlatok.tumblr.com

Kapcsolódó videók


minimap