Ez az oldal sütiket használ

A portál felületén sütiket (cookies) használ, vagyis a rendszer adatokat tárol az Ön böngészőjében. A sütik személyek azonosítására nem alkalmasak, szolgáltatásaink biztosításához szükségesek. Az oldal használatával Ön beleegyezik a sütik használatába.

Szeferisz, Jorgosz: Mythistorima 15. Dús árnyat vető platánliget* (Μυθιστόρημα ΙΕ´- Quid πλατανῶν opacissimus Magyar nyelven)

Szeferisz, Jorgosz portréja

Μυθιστόρημα ΙΕ´- Quid πλατανῶν opacissimus (Görög)

Ὁ ὕπνος σὲ τύλιξε, σὰν ἕνα δέντρο, μὲ πράσινα φύλλα,
ἀνάσαινες, σὰν ἕνα δέντρο, μέσα στὸ ἥσυχο φῶς,
μέσα στὴ διάφανη πηγὴ κοίταξα τὴ μορφή σου
κλεισμένα βλέφαρα καὶ τὰ ματόκλαδα χάραζαν τὸ νερό.
Τὰ δάχτυλά μου στὸ μαλακὸ χορτάρι, βρῆκαν τὰ δάχτυλά σου
κράτησα τὸ σφυγμό σου μιὰ στιγμὴ
κι ἔνιωσα ἀλλοῦ τὸν πόνο τῆς καρδιᾶς σου.

Κάτω ἀπὸ τὸ πλατάνι, κοντὰ στὸ νερό, μέσα στὶς δάφνες
ὁ ὕπνος σὲ μετακινοῦσε καὶ σὲ κομμάτιαζε
γύρω μου, κοντά μου, χωρὶς νὰ μπορῶ νὰ σ᾿ ἀγγίξω ὁλόκληρη,
ἑνωμένη μὲ τὴ σιωπή σου
βλέποντας τὸν ἴσκιο σου νὰ μεγαλώνει καὶ νὰ μικραίνει,
νὰ χάνεται στοὺς ἄλλους ἴσκιους, μέσα στὸν ἄλλο
κόσμο ποὺ σ᾿ ἄφηνε καὶ σὲ κρατοῦσε.

Τὴ ζωὴ ποὺ μᾶς ἔδωσαν νὰ ζήσουμε, τὴ ζήσαμε.
Λυπήσου ἐκείνους ποὺ περιμένουν μὲ τόση ὑπομονὴ
χαμένοι μέσα στὶς μαῦρες δάφνες κάτω ἀπὸ τὰ βαριὰ πλατάνια
κι ὅσους μονάχοι τους μιλοῦν σὲ στέρνες καὶ σὲ πηγάδια
καὶ πνίγουνται μέσα στοὺς κύκλους τῆς φωνῆς.
Λυπήσου τὸ σύντροφο ποὺ μοιράστηκε τὴ στέρησή μας καὶ τὸν ἱδρώτα
καὶ βύθισε μέσα στὸν ἥλιο σὰν κοράκι πέρα ἀπ᾿ τὰ μάρμαρα,
χωρὶς ἐλπίδα νὰ χαρεῖ τὴν ἀμοιβή μας.

Δῶσε μας, ἔξω ἀπὸ τὸν ὕπνο, τὴ γαλήνη.



FeltöltőP. T.
Az idézet forrásahttp://users.uoa.gr

Mythistorima 15. Dús árnyat vető platánliget* (Magyar)

Az alvás úgy bugyolált be, mint a fát zöld lombja
úgy lélegeztél a csendes fényben, mint egy fa
a tiszta forrásban nézegettem képmásodat:
a szemhéjaid csukva és pilláid a vizet simították
ujjaim a zsenge fűben a tiéidre találtak
éreztem pulzusodat egy pillanatra
és éreztem távolról szíved gyötrelmét.

A platánok alatt, a víznél, a borostyán közt
téged az álom nyomott el és szétszórt
körém, közelembe, nélkülem, megérintve egész lényed -
csended, mivel egy vagy;
növekvő és elfogyó árnyékod
feloldva egy másik árnyékban, egy másik
világban ami elenged és visszatart.

Mi megéltük azt az életet amit kaptunk.
Kár, hogy akik ily türelemmel várakoznak
elvesznek a borostyán közt a nagy platánok alatt
és kár azért is, ki csak ciszternákba és kutakba beszél
és belefúl a hang köreibe.
Kár a társért, ki osztozott nélkülözésen és verejtéken
és rohant a napba mint egy holló túl a romokon,
jutalma élvezetének reménye nélkül.

Adj nekünk, álmon kívül, békességet.          

 
*Ifjabb Plinius – Baráti buzdítás (Levelek 3.): ...Hogy van Comum, mindkettőnk kedvence? Hát a tündérszép városszéli villa? Hát az örökké tavaszias oszlopcsarnok? Hát a dús árnyat vető platánliget?... /quid platanon opacissimus/ (Szepessy Tibor ford.)



FeltöltőP. T.
Az idézet forrásasaját

minimap