Ez az oldal sütiket használ

A portál felületén sütiket (cookies) használ, vagyis a rendszer adatokat tárol az Ön böngészőjében. A sütik személyek azonosítására nem alkalmasak, szolgáltatásaink biztosításához szükségesek. Az oldal használatával Ön beleegyezik a sütik használatába.

Hírek

Szeferisz, Jorgosz: Szent Miklós macskái (Οἱ Γάτες τ᾿ Ἅι-Νικόλα Magyar nyelven)

Szeferisz, Jorgosz portréja
Képes Géza portréja

Vissza a fordító lapjára

Οἱ Γάτες τ᾿ Ἅι-Νικόλα (Görög)

«Φαίνεται ὁ Κάβο-Γάτα...», μοῦ εἶπε ὁ καπετάνιος
δείχνοντας ἕνα χαμηλὸ γιαλὸ μέσα στὸ πούσι
τ᾿ ἄδειο ἀκρογιάλι ἀνήμερα Χριστούγεννα,
«... καὶ κατὰ τὸν Πουνέντε ἀλάργα τὸ κύμα γέννησε τὴν Ἀφροδίτη
λένε τὸν τόπο Πέτρα τοῦ Ρωμιοῦ.
Τρία καρτίνια ἀριστερά!»
Εἶχε τὰ μάτια τῆς Σαλώμης ἡ γάτα ποὺ ἔχασα τὸν ἄλλο χρόνο
κι ὁ Ραμαζὰν πῶς κοίταζε κατάματα τὸ θάνατο,
μέρες ὁλόκληρες μέσα στὸ χιόνι τῆς Ἀνατολῆς
στὸν παγωμένον ἥλιο
κατάματα μέρες ὁλόκληρες ὁ μικρὸς ἐφέστιος θεός.
Μὴ σταθεῖς ταξιδιώτη.
«Τρία καρτίνια ἀριστερά» μουρμούρισε ὁ τιμονιέρης.
...ἴσως ὁ φίλος μου νὰ κοντοστέκουνταν,
ξέμπαρκος τώρα
κλειστὸς σ᾿ ἕνα μικρὸ σπίτι μὲ εἰκόνες
γυρεύοντας παράθυρα πίσω ἀπ᾿ τὰ κάδρα.
Χτύπησε ἡ καμπάνα τοῦ καραβιοῦ
σὰν τὴ μονέδα πολιτείας ποὺ χάθηκε
κι ἦρθε νὰ ζωντανέψει πέφτοντας
ἀλλοτινὲς ἐλεημοσύνες.
«Παράξενο», ξανάειπε ὁ καπετάνιος.
«Τούτη ἡ καμπάνα-μέρα ποὺ εἶναι-
μοῦ θύμισε τὴν ἄλλη ἐκείνη, τὴ μοναστηρίσια.
Διηγότανε τὴν ἱστορία ἕνας καλόγερος
ἕνας μισότρελος, ἕνας ὀνειροπόλος.
«Τὸν καιρὸ τῆς μεγάλης στέγνιας,
- σαράντα χρόνια ἀναβροχιὰ -
ρημάχτηκε ὅλο τὸ νησὶ
πέθαινε ὁ κόσμος καὶ γεννιοῦνταν φίδια.
Μιλιούνια φίδια τοῦτο τ᾿ ἀκρωτήρι,
χοντρὰ σὰν τὸ ποδάρι ἄνθρωπου
καὶ φαρμακερά.
Τὸ μοναστήρι τ᾿ Ἅι-Νικόλα τὸ εἶχαν τότε
Ἁγιοβασιλεῖτες καλογέροι
κι οὔτε μποροῦσαν νὰ δουλέψουν τὰ χωράφια
κι οὔτε νὰ βγάλουν τὰ κοπάδια στὴ βοσκὴ
τοὺς ἔσωσαν οἱ γάτες ποὺ ἀναθρέφαν.
Τὴν κάθε αὐγὴ χτυποῦσε μία καμπάνα
καὶ ξεκινοῦσαν τσοῦρμο γιὰ τὴ μάχη.
Ὅλη μέρα χτυπιοῦνταν ὡς τὴν ὥρα
ποῦ σήμαιναν τὸ βραδινὸ ταγίνι.
Ἀπόδειπνα πάλι ἡ καμπάνα
καὶ βγαῖναν γιὰ τὸν πόλεμο τῆς νύχτας.
Ἤτανε θαῦμα νὰ τὶς βλέπεις, λένε,
ἄλλη κουτσή, κι ἄλλη στραβή, τὴν ἄλλη
χωρὶς μύτη, χωρὶς αὐτί, προβιὰ κουρέλι.
Ἔτσι μὲ τέσσερεις καμπάνες τὴν ἡμέρα
πέρασαν μῆνες, χρόνια, καιροὶ κι ἄλλοι καιροί.
Ἄγρια πεισματικὲς καὶ πάντα λαβωμένες
ξολόθρεψαν τὰ φίδια μὰ στὸ τέλος
χαθήκανε, δὲν ἄντεξαν τόσο φαρμάκι.
Ὡσὰν καράβι καταποντισμένο
τίποτε δὲν ἀφῆσαν στὸν ἀφρὸ
μήτε νιαούρισμα, μήτε καμπάνα.
Γραμμή!
Τί νὰ σοῦ κάνουν οἱ ταλαίπωρες
παλεύοντας καὶ πίνοντας μέρα καὶ νύχτα
τὸ αἷμα τὸ φαρμακερὸ τῶν ἑρπετῶν.
Αἰῶνες φαρμάκι γενιὲς φαρμάκι».
«Γραμμή!
Τί νὰ σοῦ κάνουν οἱ ταλαίπωρες
παλεύοντας καὶ πίνοντας μέρα καὶ νύχτα
τὸ αἷμα τὸ φαρμακερὸ τῶν ἑρπετῶν.
Αἰῶνες φαρμάκι, γενιὲς φαρμάκι».
«Γραμμή!» ἀντιλάλησε ἀδιάφορος ὁ τιμονιέρης.



FeltöltőP. T.
Az idézet forrásahttp://users.uoa.gr/~nektar/arts

Szent Miklós macskái (Magyar)

„Az ott a Macskák Szigete - mondta a kapitány,     
alacsony partra bökve kezével a ködben,     
puszta fövenyre ezen a karácsonyi napon -, 
és odébb nyugatra, ott született a tengerből Aphrodité;      
ezt a helyet Görög Sziklának nevezik.         
Három fok balra!       
Az istennőnek olyan szeme volt, mint Szaloménak,
a macskának, kit tavaly vesztettem el,         
és a másik, Ramazan - hogy nézett szembe a halállal          
egész napokon át a keleti hóban, a fagyos napfényben,      
szembe, egész napokon át, ő: a tűzhely kisistene.
Utas, ne maradj ott."
„Három fok balra" - morogta a kormányos.
...Barátom talán útközben megállt valahol,
s ikonokkal teleaggatott kis házba bezárva
keresi ablakrámák mögött az ablakokat.
A hajó harangja megcsendült,
mint egy eltűnt város pénzdarabja,
mely a kőre ledobva
régi alamizsnákat idéz fel.
„Különös - mondta a kapitány -,
ez a harangszó ma
egy másikat, egy kolostori harangot juttat eszembe.
Egy történetet, melyet egy
szerzetes szájából hallottam,
ki félbolond volt, álmodozó.
A nagy szárazság idején
- eső nélkül negyven éven át -
sivatag lett az egész sziget:
az emberek meghaltak, de kígyók születtek.
Ezernyi kígyó, vastagok, mint a combom,
és mérgesek.
Szent Miklós kolostora akkoriban
a Szent Bazil-rendi szerzeteseké volt.
Nem tudták művelni földjeiket,
s nem bírták legelőre hajtani nyájaikat.
Végül is macskákat neveltek -
azok mentették meg őket.
Hajnalban megcsendült a harang,
és csatára indult a macskák csapata.
Verekedtek egész nap, míg el nem jött az óra,
mikor az esti étkezésre csendítettek.
És ismét megszólalt a harang,
és kivonultak az éjszakai harcra.
Félelmetes látvány volt, ahogy elmondják,
az egyik sánta, a másik félszemű, némelyiknek
füle, orra hiányzott, börük cafatokban lógott.
Igy a mindennapi négy harang szavára
mentek hónapok, évek, nemzedékek és nemzedékek.
Szilajon, konokul, mindig új sebekkel borítva,
kiirtották a kígyókat, de végül
eltűntek ők maguk is -
nem tudtak megemészteni annyi mérget.
Mint egy hajó, ha elmerül,
nem maradt a felszínen semmi,
se nyávogás, se harangszó.
Irány a nyílt tenger!
Hát így jártak a szerencsétlenek,
kik harcoltak és éjjel-nappal itták
csúszómászók méreggel tele vérét.
Méreggel tele századok. Méreggel tele nemzedékek."
„Irány a nyílt tenger!" -
ismételte a kormányos közömbösen.



FeltöltőP. T.
Az idézet forrásaK. G.

Kapcsolódó videók


minimap