Ez az oldal sütiket használ

A portál felületén sütiket (cookies) használ, vagyis a rendszer adatokat tárol az Ön böngészőjében. A sütik személyek azonosítására nem alkalmasak, szolgáltatásaink biztosításához szükségesek. Az oldal használatával Ön beleegyezik a sütik használatába.

Szurísz, Jeórjiosz: A görög (Ὁ Ῥωμηός Magyar nyelven)

Szurísz, Jeórjiosz portréja
Szabó Kálmán portréja

Vissza a fordító lapjára

Ὁ Ῥωμηός (Görög)

Στὸν καφενὲ ἀπ᾿ ἔξω σὰν μπέης ξαπλωμένος,
τοῦ ἥλιου τὶς ἀκτῖνες ἀχόρταγα ρουφῶ,
καὶ στῶν ἐφημερίδων τὰ νέα βυθισμένος,
κανέναν δὲν κοιτάζω, κανέναν δὲν ψηφῶ.

Σὲ μία καρέκλα τὅνα ποδάρι μου τεντώνω,
τὸ ἄλλο σὲ μίαν ἄλλη, κι ὀλίγο παρεκεῖ
ἀφήνω τὸ καπέλο, καὶ ἀρχινῶ μὲ τόνο
τοὺς ὑπουργοὺς νὰ βρίζω καὶ τὴν πολιτική.

Ψυχή μου! τί λιακάδα! τί οὐρανὸς ! τί φύσις !
ἀχνίζει ἐμπροστά μου ὁ καϊμακλῆς καφές,
κι ἐγὼ κατεμπνευσμένος γιὰ ὅλα φέρνω κρίσεις,
καὶ μόνος μου τὶς βρίσκω μεγάλες καὶ σοφές.

Βρίζω Ἐγγλέζους, Ρώσους, καὶ ὅποιους ἄλλους θέλω,
καὶ στρίβω τὸ μουστάκι μ᾿ ἀγέρωχο πολύ,
καὶ μέσα στὸ θυμό μου κατὰ διαόλου στέλλω
τὸν ἴδιον ἑαυτό μου, καὶ γίνομαι σκυλί.

Φέρνω τὸν νοῦν στὸν Διάκο καὶ εἰς τὸν Καραΐσκο,
κατενθουσιασμένος τὰ γένια μου μαδῶ,
τὸν Ἕλληνα εἰς ὅλα ἀνώτερο τὸν βρίσκω,
κι ἀπάνω στὴν καρέκλα χαρούμενος πηδῶ.

Τὴν φίλη μας Εὐρώπη μὲ πέντε φασκελώνω,
ἀπάνω στὸ τραπέζι τὸν γρόθο μου κτυπῶ...
Ἐχύθη ὁ καφές μου, τὰ ροῦχα μου λερώνω,
κι ὅσες βλαστήμιες ξέρω ἀρχίζω νὰ τὶς πῶ.

Στὸν καφετζῆ ξεσπάω... φωτιὰ κι ἐκεῖνος παίρνει.
Ἀμέσως ἄνω κάτω τοῦ κάνω τὸν μπουφέ,
τὸν βρίζω καὶ μὲ βρίζει, τὸν δέρνω καὶ μὲ δέρνει,
καὶ τέλος... δὲν πληρώνω δεκάρα τὸν καφέ.



FeltöltőP. T.
Az idézet forrásahttp://users.uoa.gr

A görög (Magyar)

Kávéház ajtajánál elnyújtózva a széken
kéjesen, mint török bej, élvezem a napot,
s a legfrissebb újságba belemerülve mélyen,
megvetek mindenki mást, oda se hallgatok.

Jobb lábamat felraktam az egyik szomszéd padra,
bal lábamat a másik szomszéd padra rakom,
kalapom kissé arrébb hever, s én fanyalogva
a minisztert s a magas politikát szidom.

Teremtőm! Hogy ragyog rám az égbolt, mily csodás nap!
Fenséges kávéillat csapja meg orromat.
Tüstént megszáll az ihlet, hogy mindent kritizáljak,
agyam majd szétfeszíti a sok bölcs gondolat.

Vadul szidom az angolt, az oroszt, s aki csak jön,
mérgesen sodorintok egyet bajuszomon,
s nagy felbuzdulásomban mind a pokolba küldöm,
még magam sem kímélem, dühös vagyok nagyon.

S hogy eszembe jut Diákosz, s a vitéz Karaiszkákisz,
elfog a meghatottság, szakállam tépdesem,
nincs párja a görögnek, mondhattok róla bármit,
s vidáman fészkelődöm kényelmes székemen.

A drága Európát százszor is lesajnálom
és nagyobb nyomatékul az asztalt csapkodom.
Ki is loccsan a kávé, foltot hagy a ruhámon,
s már istenigazából cifrán káromkodom.

Üvöltök... jön a főnök, nekem ront szitkozódva,
siralmas csatatérré lesz a békés sarok,
szó szót követ, pofon felel aztán a szóra,
s a végén... a kávéért egy garast sem adok.



FeltöltőP. T.
Az idézet forrásaSz. K.

minimap