Ez az oldal sütiket használ

A portál felületén sütiket (cookies) használ, vagyis a rendszer adatokat tárol az Ön böngészőjében. A sütik személyek azonosítására nem alkalmasak, szolgáltatásaink biztosításához szükségesek. Az oldal használatával Ön beleegyezik a sütik használatába.

Valaoritisz, Arisztotelisz: Dinosz meg a puskája (Ο Δήμος και το καριοφύλι του Magyar nyelven)

Valaoritisz, Arisztotelisz portréja
Szabó Kálmán portréja

Vissza a fordító lapjára

Ο Δήμος και το καριοφύλι του (Görög)

Εγέρασα, μωρέ παιδιά. Πενήντα χρόνους κλέφτης
τον ύπνο δεν εχόρτασα, και τωρ, αποσταμένος
θέλω να πάω να κοιμηθώ. Εστέρεψ’ η καρδιά μου.
Βρύση το αίμα το ‘χυσα, σταλαματιά δε μένει.

Θέλω να πάω να κοιμηθώ. Κόψτε κλαρί απ’ το λόγγο
να ‘ναι χλωρό και δροσερό, να ‘ναι ανθούς γεμάτο,
και στρώσε το κρεβάτι μου και βάλτε με να πέσω.
Ποιος ξέρει απ’ το μνήμα μου τι δένδρο θα φυτρώσει!

Κι αν ξεφυτρώσει πλάτανος, στον ίσκιο του από κάτω
θα ‘ρχονται τα κλεφτόπουλα τ’ άρματα να κρεμάνε.
Να τραγουδούν τα νιάτα μου και την παλικαριά μου.
Κι αν κυπαρίσσι όμορφο και μαυροφορεμένο,

θα ‘ρχονται τα κλεφτόπουλα τα μήλα να μου παίρνουν,
να πλέουν τις λαβωματιές, το Δήμο να σχωράνε.
Έφαγ’ η φλόγα τ’ άρματα, οι χρόνοι την ανδριά μου.
Ήρθε κι εμένα η ώρα μου. Παιδιά μου, μη με κλάψτε.

Τ’ ανδρειωμένου ο θάνατος δίνει ζωή στη νιότη.
Σταθήτ’ εδώ τριγύρω μου, σταθήτ’ εδώ σιμά μου,
τα μάτια να μου κλείσετε, να πάρτε την ευχή μου.
Κι έν’ από σας το νιώτερο ας ανεβεί τη ράχη,

Ας πάρει το τουφέκι μου, τ’ άξιο μου καριοφύλι.
Κι ας μου το ρίξει τρεις φορές και τρεις φορές ας σκούξει.
“Ο Γέρο Δήμος πέθανε, ο Γέρο Δήμος πάει”.
Θ’ αναστενάξ’ η λαγκαδιά, θα να βογγύξει ο βράχος
θα βαργομήσουν τα στοιχειά, οι βρύσες θα θολώσουν
και τ’ αγεράκι του βουνού, όπου περνά δροσάτο,
θα ξεψυχήσει θα σβηστεί θα ρίξει τα φτερά του,
για να μη πάρει τη βοή άθελα και τη φέρει
και τήνε μάθει ο Όλυμπος και την ακούσει ο Πίνδος
και λιώσουνε τα χιόνια τους και ξεραθούν οι λόγγοι.

Τρέχα, παιδί μου, γλήγορα, τρέχα ψηλά στη ράχη
και ρίξε το τουφέκι μου. Στον ύπνο μου επάνω
θέλω για ύστερη φορά ν’ ακούσω τη βοή του.

Έτρεξε το κλεφτόπουλο σαν νά ‘τανε ζαρκάδι,
ψηλά στη ράχη του βουνού και τρεις φορές φωνάζει
“Ο Γέρο Δήμος πέθανε, ο Γέρο Δήμος πάει”.
Κι εκεί που αντιβοούσανε οι βράχοι, τα λαγκάδια
ρίχνει την πρώτη τουφεκιά, κι έπειτα δευτερώνει.
Στην τρίτη και την ύστερη, τ’ άξο το καριοφύλι
βροντά, μουγκρίζει σαν θεριό, τα σωθικά του ανοίγει,
φεύγει απ’ τα χέρια, σέρνεται στο χώμα λαβωμένο,
πέφτει απ’ του βράχου το γκρεμό, χάνεται, πάει, πάει.
Άκουσ’ ο Δήμος τη βοή μες στο βαθύ τον ύπνο,
τ’ αχνό του χείλι εγέλασε, εσταύρωσε τα χέρια…
Ο Γέρο Δήμος πέθανε, ο Γέρο Δήμος πάει.
Τ’ ανδρειωμένου η ψυχή του φοβερού του Κλέφτη
με τη βοή του τουφεκιού στα σύγνεφ’ απαντιέται
αδερφικά αγκαλιάζονται, χάνονται, σβήωνται, πάνε.



FeltöltőP. T.
Az idézet forrásahttp://www.nikostsintros.gr

Dinosz meg a puskája (Magyar)

„Megöregedtem, fiaim. Kleftiszként ötven éve
nem lakhattam jól álommal, most már aludni vágyom.
Megfáradtam, lepihenek. Kiszáradt már a szívem.
Patakként folyt a vérem, egy csöpp sem maradt belőle.

Aludni vágyom. Vágjatok az erdőből egy ágat,
még zöld legyen, még friss legyen, még virágokkal ékes,
úgy vessétek meg ágyamat, úgy fektessetek rája.

Ki tudja, síromon milyen fa hajt dús lombú ágat?
Ha széles árnyékú platán emelkedik fejfámul,
eljönnek a kleftiszfiúk, ráaggatják a puskát,
s ifjúságomról szól a dal és hősi tetteimről,

s ha feketébe öltözött gyönyörű cédrus sarjad,
eljönnek a kleftiszfiúk, és elviszik gyümölcsöm,
és kimossák sebeiket s Dimoszra emlékeznek.

Lángok koptatták fegyverem s vitézségem az évek.
Ütött az óra nékem is. Ne sírjatok utánam!
Bátrak halála életet jelent az ifjúságnak.
Most álljatok ide körém, álljatok ide mellém,
zárjátok le a szememet, s áldásomat vegyétek.

A legifjabb közületek induljon el a csúcsra,
vigye magával fegyverem, dicsőséges puskámat,
hogy háromszor dördüljön el s ő háromszor kiáltsa:
„Dimosz apó elköltözött, az öreg Dimosz elment!"
Fölnyög a völgy, a kies völgy, belereszket a szikla,
és felbődülnek a vadak, homály száll a forrásra,
és a szellőcske, a vidám, mely frissen lengedezve
jár a hegyen, elhal, lehull, szárnya magába roskad,
nehogy felfogja zúgását, nehogy magába zárja,
és meghallja az Olimposz és meghallja a Pindosz,
s bércükön elolvad a hó, s kiszáradnak az erdők.

Siess, fiam, fuss sebesen, fuss sebesen a csúcsra,
süsd el puskámat, hadd halljam álmomban utoljára,
meg kell még egyszer hallanom, még egyszer dördülését!"

Siet már a kleftiszfiú mint fürge lábú zerge,
a hegy magas csúcsára ér, és háromszor kiáltja:
„Dimosz apó elköltözött, az öreg Dimosz elment!"
S míg szavait visszhangozzák a sziklák és a völgyek,
eldördül az első lövés, és megdördül másodszor,
majd utolszor harmadszor is a dicsőséges fegyver,
elbődül, mint megsebzett vad, megnyitja büszke torkát,
kihull a fiú kezéből, végiggördül a sziklán,
s a rettentő mélységbe hull, s eltűnik, messze tűnik.
Meghallotta a dördülést Dimosz apó, álmában
cserepes ajkán mosoly nyílt, keresztbe fonta karját…
Dimosz apó elköltözött, az öreg Dimosz elment.
A rettegett hírű kleftisz rettenthetetlen lelke
a dicsőséges fegyvert már a felhők közt találja,
testvérként vonja keblére, s eltűnnek, messze tűnnek.



FeltöltőP. T.
Az idézet forrásahttp://forum.index.hu

minimap