Ez az oldal sütiket használ

A portál felületén sütiket (cookies) használ, vagyis a rendszer adatokat tárol az Ön böngészőjében. A sütik személyek azonosítására nem alkalmasak, szolgáltatásaink biztosításához szükségesek. Az oldal használatával Ön beleegyezik a sütik használatába.

Vrettakosz, Nikiforosz: Margarita (Μαργαρίτα Magyar nyelven)

Vrettakosz, Nikiforosz portréja

Μαργαρίτα (Görög)

Άκουσε το αχνοσάλεμα της νύχτας
και κρύφτη φοβισμένη πίσω από τα χέρια μου.
Ανοίγω την πόρτα να ιδώ:

Ο κόσμος λάμπει σαν άστρο.

Ποτέ δεν άνθισε μια τέτοια νύχτα
πέρα ως πέρα στον ουρανό
ποτέ δεν ακουστήκαν τόσο καθαρά
τα τρυφερά βελάσματα των άσπρων
αρνιών απ' τον παράδεισο σε όλη τη Γη!

Τη στέγη μας ταράζουν κάθε τόσο
οι ξαφνικές εκλάμψεις της αστροφεγγιάς.

Ανοίγω το παράθυρο και παίρνω
τ' αστροβρεγμένα στάχυα στην αγκαλιά μου.
Χιλιάδες έρωτες είναι ο Θεός!
Χιλιάδες έρωτες είναι ο κόσμος!
Έλα ιδές τ' άπειρο, Μαργαρίτα!

Ακούμε βαθιά στον ορίζοντα
-σα μουσική που βροντά σ' υπερπόντιες αχτές-
τους κρυστάλλινους γύρους της καινούριας ημέρας
κι ανεβαίνουμε τρέχοντας στους λόφους
να μπούμε στην ατμόσφαιρα των παγονιών!

Το στήθος μας παλεύει να στηριχτεί
στην άπειρη φωτεινή θάλασσα
μα η ψυχή μας φυσάει από παντού
και φεύγουμε χορεύοντας με χίλια δάχτυλα!

-Ο κόσμος είναι απλός!
-Ο κόσμος είναι απλός!

Γυρίζουμε γύρω σε μια υδάτινη στήλη
καθώς τα πουλιά στις τούφες των δέντρων!
Το κενό μυρίζει καλοκαίρι,
τα βουνά αχνίζουν στοργή.
Περνάμε από λόφο σε λόφο
στύβουμε το χαμόγελό μας στη θάλασσα
πιασμένοι από τα μεθυσμένα φουστάνια του κόσμου
συγκλονίζουμε τη συνείδηση του Θεού
κι αναστατώνουμε τις κοίτες των ποταμιών
τρελά παιδιά της Εύας και του Αδάμ
που απ' τις παραμυθένιες χώρες τ' ουρανού
διαλέξαμε της γης τον έρωτα!

-Έλα να φύγουμε, Μαργαρίτα!

Οι πέτρες κι οι ωκεανοί δεν είναι τίποτα!
Περνάμε τη μυθική χώρα!
Κράτησε όσο μπορείς απ' τη λάμψη του Κόσμου!

Υπάρχουν χώρες που δεν έχει βρέξει ποτέ·
υπάρχουν χώρες που ποτέ δεν τις φώτισε ο ήλιος.
Στη χώρα, λόγου χάρη, των Ιλιλαμά
δε φύτρωσαν ποτέ λουλούδια!
Και κατεβήκαμε από τα βουνά
καβάλα στ' άσπρα μας άλογα
με κρεμασμένα στους ώμους μας
τη βροχή και τον ήλιο.

Οι σπόροι της ψυχής μας γιόμισαν
με κόκκινους ιριδισμούς το σύμπαν!

Συνωστισμός από φως
στην πηγή που της έδινα
το νερό στην παλάμη μου.

Πιασμένοι απ' το χέρι
διπλώναμε τη θάλασσα
διπλώναμε τους αγέρες και τα μεγάλα βουνά,
τα ολόγυμνα στήθη μας ανάπνεαν τόσο βαθιά,
που βλέπαμε πέταλα κρίνων
να κατεβαίνουν απ' τ' άγνωστο!
Έλιωναν και δρόσιζε τα μαλλιά μας
του παραδείσου το χιόνι!

Τα συντρίμμια του φεγγαριού
πέφτοντας από πέτρα σε πέτρα
χρωματίζουν τη θάλασσα...
Ποτέ δεν άνθισε μια τέτοια νύχτα
πέρα ως πέρα στον ουρανό
ποτέ δεν ακουστήκαν τόσο καθαρά
τα τρυφερά βελάσματα των άσπρων
αρνιών απ' τον παράδεισο σ' όλη τη γη!

Η Μαργαρίτα πλέει μέσα στη διάφανη
γάζα των ουρανών. Πια δεν υπάρχει
σε πεδιάδα ή λόφο η Μαργαρίτα!

- Θείο βασίλειο των σκιών, άγνωστε κόσμε.
Πού μπορεί ν' αναπαύεται η τελειότητα
παρά εδώ που τελειώνουν τα ποτάμια σας
κι οι μεγάλες πηγές τους δε βουίζουν
παρά εδώ που τα έργα του Θεού
παίρνουνε την καθάρια τους τελείωση,
εδώ κάτω μονάχα, εδώ στην έσχατη
φωτισμένη κοιλάδα της σιγής!

Η Μαργαρίτα ξεκουράζεται και λάμπει
η Μαργαρίτα ενώθηκε με τ' άπειρο.
Την έθαψα στο κοιμητήρι των ερώτων
λευκοντυμένη, κάτω απ' τις αλέες
κι αντίκρυ απ' την καλύβα της σελήνης.
Ο αγέρας της χτυπάει το μέτωπό μου
κι εγώ ένα στίχο δεν μπορώ να γράψω
αιώνιο, απλό και θείο, σαν την ψυχή της!



FeltöltőP. T.
Az idézet forrásahttp://thepoetsiloved.blogspot.hu

Margarita (Magyar)

Hallgatta az éjnek pára-lebbenését
és elrejtőzött félve a két kezem mögé.
Kinyitom az ajtót, és látom:

a világ csillagként fénylik.

Sohasem virágzott még ilyen éj
sarkától sarkáig az égnek;
sohasem hallatszott ennyire tisztán
a fehér barik gyöngéd bégetése
a mennyek országából az egész föld szinén!

Tetőinket megrázzák újra s újra
a csillagok gyors villanásai.

Feltárom ablakom, és felnyalábolom
a csillagharmatos kalászokat karomba.
Az isten ezerszeres szerelem!
A világ ezerszeres szerelem!
A végtelent, jöjj, nézd meg, Margarita!

Halljuk, amint vonul az égen
- mint tengerentúli partokon felmorranó zene -
kristályos gördülésekkel az újdonatúj nap;
s a dombokra szaladva felkapaszkodunk,
hogy a pávák fényes légkörébe lépjünk!

A keblünk küzdve keres támasztékot
a tündöklő végtelen tengeren;
de lelkünk minden oldalon lélegzik,
s ezer ujjal lépdelünk táncosan!

- A világ egyszerű!
- A világ egyszerű!

Vízoszlop körül forgolódunk körben,
mint falomb körül szálló madarak.
Nyarat illatozik a világűr,
gyöngédséget lehelnek a hegyek.
S mi megyünk dombon át és dombra föl,
s a tengerbe merítjük mosolyunkat.
A világ részeg szoknyáit markolva
az isten lelkiismeretét rázzuk,
felkavarjuk-borítjuk a folyók medreit,
mi, Éva s Ádám bolond gyermekei,
akik az ég mesés tájékai helyett
íme a föld szerelmét választottuk!

- Jöjj, induljunk utunkra, Margarita!

Mind semmiség a föld s az óceán!
Belépünk a mesevilágba!
Amennyit tudsz, markolj a világ fényeiből!

Vannak országok, mikre sohasem hullt eső;
vannak országok, mikben nem sütött a nap,
mint, hogy csak példaként említsem –
Ililama-ország, ahol sosem nőttek virágok.
S a dombtetőkről aztán leügettünk,
megülve fehér lovainkat,
s a hátizsákunkban magunkkalhoztuk
az esőt, a napot.

A a lelkünk megtelt vörösen fénylő
csíráival a sokszínű mindenségnek!

Telített fényű forrás
melynek vizét
tenyerünkben tarthattuk.

A kézbe szorítva
bezárva a tengert hajtsuk a széllel
és nagy hegyek
pőre keblei voltunk mélyet lélegezve
láttuk liliom szirmokkal
leereszkedni az ismeretlent!
Olvadtan csepegett hajunkra
a paradicsomi hó!

A hold apró szilánkjai
szikláról sziklára hullanak alá,
megfestik a tenger vizét...
Ilyen éj nem virágzott még soha
sarkától sarkáig az égnek;
soha nem hallatszottak ennyire tisztán
a fehér barik bégetései
a mennyek országából a teljes föld szinén!

Margarita úszik az égnek áttetsző
sebkötöző pólyáján. Már nincs ezentúl,
nincs Margarita sem völgyben, se dombon!

- Ismeretlen világ, te! Árnyak szent birodalma!
Hol tudna megpihenni a tökéletesség,
ha nem itt, hol folyóitok célhozérnek,
s többé nem zúgnak bő forrásaik,
ha nem itt, ahol az Isten művei
elérik tiszta teljességüket,
csak itt alant, csak itt, utolsó fényes
völgyhajlatában a hallgatásnak!

S most Margarita már pihen és ragyog,
most Margarita a végtelennel egyesült.
Mert eltemettem őt a szerelmeknek
temetőjébe, fehérben, a fasorok alatt,
a csillogó hold kunyhajával szemben.
Lehelete homlokom ostromolja;
s nem tudok írni verssort, mely miként
a lelke, egyszerű és isteni és örök.



FeltöltőP. T.
Az idézet forrásaD. G.

minimap