Zalokosztasz, Jeorjosz: A csók (Το φίλημα Magyar nyelven)

Μια βοσκοπούλα αγάπησα, μια ζηλεμένη κόρη,
και την αγάπησα πολύ, -
ήμουν αλάλητο πουλί,
δέκα χρονών αγόρι.-

Μια μέρα που καθόμαστε στα χόρτα τ' ανθισμένα,
- Μάρω, ένα λόγο θα σου πω,
Μάρω, της είπα, σε αγαπώ,
τρελλαίνομαι για σένα.-

Από τη μέση με άρπαξε, με φίλησε στο στόμα
και μούπε: -για αναστεναγμούς,
για της αγάπης τους καϋμούς
είσαι μικρός ακόμα.-

Μεγάλωσα και την ζητώ... μ' άλλον ζητά η καρδιά της
και με ξεχνάει τ' ορφανό...
εγώ όμως δε λησμονώ
ποτέ το φίλημά της.

Egy pásztorlányt szerettem én, lángolt a szívem érte,
szép volt, irigyelt, büszke lány,
én meg még néma kismadár,
tízesztendős legényke.

Mellé ültem egy szép napon a virághímes réten:
 „Máró, hallgass meg engemet,
Máró, szeretlek tégedet
őrjítő szenvedéllyel."

S ő átölelt, és egy tüzes csókkal lezárta számat:
„Sóhajtoznod, mondd, mire jó?
Kicsiny vagy, nem neked való
a szerelem s a bánat."

Megnőttem… ő rég mást szeret, s én csak utána vágyom,
rám sem gondol már, azt hiszem,
de én sohase feledem
édes csókját a számon.