Ez az oldal sütiket használ

A portál felületén sütiket (cookies) használ, vagyis a rendszer adatokat tárol az Ön böngészőjében. A sütik személyek azonosítására nem alkalmasak, szolgáltatásaink biztosításához szükségesek. Az oldal használatával Ön beleegyezik a sütik használatába.

Bunyin, Ivan Alekszejevics oldala, Magyar életrajz

Bunyin, Ivan Alekszejevics portréja
Bunyin, Ivan Alekszejevics
(Бунин, Иван Алексеевич)
(1870–1953)
1933
 

Életrajz

Voronyezs, 1870. okt. 22., +Párizs, 1953. nov. 8.

Elszegényedett nemesi család sarja, a gimnáziumot nem fejezi be. Dolgozik statisztikusként, könyvtárosként, újságíróként. Sokat utazik. Az 1917-es forradalmat ellenségesen fogadja (lsd. Átkozott napok c. naplójegyzetek), az emigrációban kezdetben szovjetellenes cikkeket ír.
Első versei a parnasszizmus jegyében születnek, második kötetével Puskin-díjas lesz. 1909-ben az Orosz Tudományos Akadémia tiszteletbeli tagjává választják. Mintegy tíz éven keresztül M. Gorkij révén publikál, a forradalom után szétválnak útjaik.
Kora valóságából kiábrándul, elítéli a modern civilizáció pénzimádatát, de azt is tudja, hogy a régi orosz falu pusztulásra ítéltetett. Így fő témája a magány és a szerelem lesz. Férfi és nő vonzódik egymáshoz, de nála csak pillanatokra találkoznak, amit kiábrándult szétválás követ. Stílusa cizellált, lírai hangvétel, költeményszerűség, hangulatok megidézése, zeneiség jellemzi prózáját is. Korát realistán kegyetlennek ábrázolja, jövőbe vetett hit nélkül, ezért írásaiban gyakran a múlthoz fordul.
Elbeszélései a legjobbak, a századfordulótól alig ír verset.
1920-ban emigrált, s haláláig Párizsban él.
Megtapasztalja a mélységes szegénységet, a II. világháború utáni években csaknem éhezik. Egészsége egyre romlik, napról-napra öregszik. („Látom, nincs semmi reményem arra, hogy tényleg utolsó napjaim ne éhségben, minden egyébben szükséget szenvedve, megalázottságban köszöntsenek rám.” – írja egyik levelében, 1944-ben.) Nem adja fel, szerelmes elbeszéléseinek írásában talál örömöt.
Élete végén maradék erejét a csehovi életmű feldolgozására fordítja.
Hazájában mint emigráns, dekadensnek bélyegzett írót, aki viszaemlékezéseiben ráadásul kritikus számadást ad pályatársairól, kapcsolatairól (de önmagáról is), gyakorlatilag kikapcsolják a kortárs irodalmi életből. Csak halála után fedezik fel s tartják L. Tolsztoj és A. Csehov irodalmi öröksége méltó folytatójának, a klasszikus orosz realizmus utolsó képviselőjének.
1933-ban irodalmi Nobel-díjas.
Gyűjtemény ::
Irodalom ::
Fordítás ::

minimap