Ez az oldal sütiket használ

A portál felületén sütiket (cookies) használ, vagyis a rendszer adatokat tárol az Ön böngészőjében. A sütik személyek azonosítására nem alkalmasak, szolgáltatásaink biztosításához szükségesek. Az oldal használatával Ön beleegyezik a sütik használatába.

Arnold, Matthew: Doveri part (Dover Beach Magyar nyelven)

Arnold, Matthew portréja

Vissza a fordító lapjára

Dover Beach (Angol)

The sea is calm to-night.

The tide is full, the moon lies fair

Upon the straits; on the French coast the light

Gleams and is gone; the cliffs of England stand;

Glimmering and vast, out in the tranquil bay.

Come to the window, sweet is the night-air!

Only, from the long line of spray

Where the sea meets the moon-blanched land,

Listen! you hear the grating roar

Of pebbles which the waves draw back, and fling,

At their return, up the high strand,

Begin, and cease, and then again begin,

With tremulous cadence slow, and bring

The eternal note of sadness in.

 

Sophocles long ago

Heard it on the A gaean, and it brought

Into his mind the turbid ebb and flow

Of human misery; we

Find also in the sound a thought,

Hearing it by this distant northern sea.

The Sea of Faith

Was once, too, at the full, and round earth's shore

Lay like the folds of a bright girdle furled.

But now I only hear

Its melancholy, long, withdrawing roar,

Retreating, to the breath

Of the night-wind, down the vast edges drear

And naked shingles of the world.

 

Ah, love, let us be true

To one another! for the world, which seems

To lie before us like a land of dreams,

So various, so beautiful, so new,

Hath really neither joy, nor love, nor light,

Nor certitude, nor peace, nor help for pain;

And we are here as on a darkling plain

Swept with confused alarms of struggle and flight,

Where ignorant armies clash by night.



FeltöltőP. T.
Az idézet forrásahttp://www.victorianweb.org/authors

Doveri part (Magyar)

A tengeren nyugodt az éj.

Dagály van, szőkén telt a hold

a hűs szoros felett; - ott a túlparton a fény

felvillan s eltűnik; brit szikla áll,

kopáran a csillogó, tág öbölben csendesen.

Gyerünk az ablakhoz, oly tág az égi bolt!

Csak onnan, hol a tajték élesen

a sápadt parton jelzi, meddig ér az ár,

figyeld csak, hallani a görgő kavicsok

zaját, amint a hullám rántja őket, s ellöki,

midőn a nyers fövenyre visszajár;

meglendül s elhal, mintha hallanád

halk tremolóban pengeni

az örök bánat dallamát.

 

Sophokles régesrég

hallotta ezt az Égein, s agyát

elöntötte az esett földi nép

bajának árja; most e hangokon

más gondolatok zúgnak át

felénk itt messze északon.

A hűség tengere

tetőzött egykor éppen így; a part

mint bomló fényes öv vonala ing;

de nem hallok ma mást,

csak messzeségbe bágyadó morajt,

amelyet űz az éj szele

a partszegélyről lefele,

a világ vad, csupasz kavicsain.

 

Legyünk, szívem, hűségesek

egymáshoz, mert e torz világ,

melyet szemünk álommá szőve lát,

bár tarka, friss és élveteg,

ma fényt, szerelmet, örömet nem ont,

se biztonságot, békét, bajra írt;

s mi csúf mezőn nyögünk homályban itt,

mert riadókkal hajszol, űz a front,

ahol az ostobák hada éjente összeront.



FeltöltőP. T.
Az idézet forrásahttp://forum.index.hu/Article/showArticle?t=9009750

minimap