Ez az oldal sütiket használ

A portál felületén sütiket (cookies) használ, vagyis a rendszer adatokat tárol az Ön böngészőjében. A sütik személyek azonosítására nem alkalmasak, szolgáltatásaink biztosításához szükségesek. Az oldal használatával Ön beleegyezik a sütik használatába.

Hírek

Arnold, Matthew: Saint Brandan

Arnold, Matthew portréja

Saint Brandan (Angol)

Saint Brandan sails the northern main;         
The brotherhoods of saints are glad.
He greets them once, he sails again. 
So late!—such storms!—The Saint is mad! 
 
He heard across the howling seas
Chime convent bells on wintry nights,         
He saw on spray-swept Hebrides     
Twinkle the monastery lights;           
 
But north, still north, Saint Brandan steer’d;           
And now no bells, no convents more!
The hurtling Polar lights are near’d, 
The sea without a human shore.       
 
At last—(it was the Christmas night,           
Stars shone after a day of storm)—  
He sees float past an iceberg white,
And on it—Christ!—a living form!  
 
That furtive mien, that scowling eye,           
Of hair that red and tufted fell—
It is—Oh, where shall Brandan fly?—        
The traitor Judas, out of hell!
 
Palsied with terror, Brandan sate;    
The moon was bright, the iceberg near.        
He hears a voice sigh humbly: ‘Wait!           
By high permission I am here.          
 
‘One moment wait, thou holy man!
On earth my crime, my death, they knew;   
My name is under all men’s ban;      
Ah, tell them of my respite too!       
 
‘Tell them, one blessed Christmas night—   
(It was the first after I came,
Breathing self-murder, frenzy, spite,
To rue my guilt in endless flame)— 
 
‘I felt, as I in torment lay      
’Mid the souls plagued by heavenly power, 
An angel touch mine arm, and say:
Go hence, and cool thyself an hour! 
 
‘“Ah, whence this mercy, Lord?” I said.     
The Leper recollect, said he, 
Who ask’d the passers-by for aid,    
In Joppa, and thy charity.
 
‘Then I remember’d how I went,     
In Joppa, through the public street,  
One morn, when the sirocco spent   
Its storms of dust, with burning heat;          
 
‘And in the street a Leper sate,
Shivering with fever, naked, old;     
Sand raked his sores from heel to pate,        
The hot wind fever’d him five-fold.
 
‘He gazed upon me as I pass’d,        
And murmur’d: Help me, or I die!—
To the poor wretch my cloak I cast, 
Saw him look eased, and hurried by.           
 
‘Oh, Brandan, think what grace divine,       
What blessing must true goodness shower,  
If semblance of it faint, like mine,
Hath such inestimable power!          
 
‘Well-fed, well-clothed, well-friended, I     
Did that chance act of good, that one!        
Then went my way to kill and lie— 
Forgot my good as soon as done.
 
‘That germ of kindness, in the womb           
Of mercy caught, did not expire;     
Outlives my guilt, outlives my doom,          
And friends me in the pit of fire.     
 
‘Once every year, when carols wake,
On earth, the Christmas night’s repose,       
Arising from the sinners’ lake,          
I journey to these healing snows.     
 
‘I stanch with ice my burning breast,           
With silence balm my whirling brain.
O Brandan! to this hour of rest,       
That Joppan leper’s ease was pain!’—         
 
Tears started to Saint Brandan’s eyes;         
He bow’d his head; he breathed a prayer.    
When he look’d up—tenantless lies 
The iceberg in the frosty air!



FeltöltőP. T.
Az idézet forrásahttp://www.bartleby.com

Szent Brandanus (Magyar)

Szent Brandanus északra ment,
S örvendezék a többi szent.
Búcsút int nékik és a gálya
Viharba’, vészbe’ kél az árra.
 
S ő hallja hab-morajjon át
Kolostorok harangszavát,
S már fénye ragyog sok mécsvilágnak
Szigetjeiről a Hebridáknak.
 
S ő mindig északabbra mén,
Hol nincs harangszó, klastromi fény.
S már-már eléri fönt a sarkot,
Az ember sohse látta partot.
 
Egyszer karácsony-éjszakán,
Derült idő lett vész után.
S ime - szemének hinni sem mert -
Egy jéghegyet lát, rajt’ egy embert;
 
Nézése zord, szeme csalárd,
A haja rőt és szétkuszált...
Oh jajj, a szentet meg ki ójja?
Ez Júdás, Krisztus árulója!
 
A szent ijedten félre űl;
Közéig a jéghegy, s vére hűl.
De halk sóhaj kel: «Várj, oh várj meg
Az Ég hagy itt időznöm - állj meg!
 
Tudják, oh szent, a föld szinén,
Mit tettem és hogy’ bünhödém,
(Nevein csömör egész világon!)
De nem, hogy néha szűnik átkom.
 
Egyszer, karácsony éjszakán,
Néhány hónappal azután,
Hogy éltem’ ádázúl kioltva,
Leszálltam égni a pokolba,
 
Amint gyötrődve feküszöm
A többiekkel a tűzön :
Egy angyal int. Elébe hoztak
S szólt: «Menj, hűtőzz’ egy óra hosszat!»
 
,S e kegyelem mi okbul ért?’
«A bélpoklosnak kedviért,
Ki Joppa útján ült s esengett,
Irgalmat kérve s egy kis enyhet!»
 
S én ekkor ráemlékezém,
Hogy hajdan, Joppa szűk közén,
Hol a scirocco, szinte gyújtva,
Tüzes porát szemembe fújta:
 
Egy vén bélpoklos vesztegelt,
S mezitlen, lázban esdekelt:
Hogy a portul izzó a fekélye
És láza nő a forró szélbe’.
 
S hogy odaérek, rám tekint :
«Segíts, vagy nem birom e kínt!»
S én fogtam köntösöm s ledobtam;
Aztán tovább menék legottan.
 
Oh szent! a jóság teljeér’
Minő lehet az égi bér,
Ha lehet, hogy ily parányi részét
Ily óriás dolognak nézzék!
 
Jóllaktam; volt ruháin elég;
S ez egyszer jót is művelék.
S alighogy téve volt, feledtem,
S csaltam, hazudtam mindszünetlen.
 
De azt a jó magot a menny
Nem hagyta elpusztúlni, nem!
Nagyot vétkeztem, meglakoltam:
S az lent is óv még, a pokolban!
 
Évenkint egyszer - halld, oh szent! -
Karácsony-himnusz hogyha zeng,
Onnan, hol kárhozottak égnek,
Jövök közéje hónak, jégnek.
 
Mi balzsamír nekem e hó!
Agyamnak ez a csönd mi jó!
A bélpoklosnak enyhülése
Nem volt e malasztnak ezredrésze!»
 
Brandan szemébe könny tolul,
Fejét lehajtja jámborúl
S imát rebeg. S hogy föltekint:
A jéghegy ím üres megint.



FeltöltőP. T.
Az idézet forrásaR. A.

minimap