Ez az oldal sütiket használ

A portál felületén sütiket (cookies) használ, vagyis a rendszer adatokat tárol az Ön böngészőjében. A sütik személyek azonosítására nem alkalmasak, szolgáltatásaink biztosításához szükségesek. Az oldal használatával Ön beleegyezik a sütik használatába.

Hírek

Auden, W. H.: Ez az első (First Things First Magyar nyelven)

Auden, W. H. portréja

Vissza a fordító lapjára

First Things First (Angol)

Woken, I lay in the arms of my own warmth and listened

To a storm enjoying its storminess in the winter dark

Till my ear, as it can when half-asleep or half-sober,

Set to work to unscramble that interjectory uproar,

Construing its airy vowels and watery consonants

Into a love-speech indicative of a Proper Name.

 

Scarcely the tongue I should have chosen, yet, as well

As harshness and clumsiness would allow, it spoke in your praise,

Kenning you a god-child of the Moon and the West Wind

With power to tame both real and imaginary monsters,

Likening your poise of being to an upland county,

Here green on purpose, there pure blue for luck.

 

Loud though it was, alone as it certainly found me,

It reconstructed a day of peculiar silence

When a sneeze could be heard a mile off, and had me walking

On a headland of lava beside you, the occasion as ageless

As the stare of any rose, your presence exactly

So once, so valuable, so very now.

 

This, moreover, at an hour when only to often

A smirking devil annoys me in beautiful English,

Predicting a world where every sacred location

Is a sand-buried site all cultured Texans do,

Misinformed and thoroughly fleeced by their guides,

And gentle hearts are extinct like Hegelian Bishops.

 

Grateful, I slept till a morning that would not say

How much it believed of what I said the storm had said

But quetly drew my attention to what had been done

—So many cubic metres the more in my cistern

Against a leonine summer—, putting first things first:

Thousands have lived without love, not one without water.



FeltöltőP. T.
Az idézet forrásahttp://thepoeticquotidian.blogspot.hu

Ez az első (Magyar)

Ébren, saját melegembe gubózva figyeltem,

a vihar hogy élvezi télies tombolását,

míg fülem, kicsit álmodozón, kicsit józanul,

próbálta indulatos zajait kibogozni,

ahogy a szél-magánhangzók és víz-mássalhangzók

egy valódi névből fontak szerelmi vallomást.

 

Próbálhattam volna valami mást, ez azonban

bár durva, esetlen nyelv volt, szűntelen téged dicsért,

s vallott a Hold meg a Nyugati Szél hugának,

ki képzelt s valódi szörnyeket megszelidíthet,

lelki egyensúlyod, harsogta, olyan, mint a felföld,

céltudatos zöld, majd boldog tiszta kék.

 

De bárhogyan bömbölt, a puszta magányban

felsejlett bennem a különös halk nap,

mikor egy tüsszentés mérföldre szállt, s mi csak jártunk

veled egy lávaszirten: az alkalom olyan időtlen

volt, mint ha ránk néz egy rózsa, és jelenléted

oly egyszeri, oly drága, olyan mai.

 

És mindez épp most ér, mikor túl gyakran

bosszant egy gunyoros ördög, szép angol nyelven

jövendöl új világot, hol a szenthelyeket már

homok borítja, s csak a művelt texasi jár ott,

jócskán megkopasztva s félrevezetve,

s a nemes szív kihal, mint a Hegeliánus Püspök.

 

Hálásan elszunnyadtam, de a reggel nem szólt,

mennyire hitte a viharról, amit mondtam,

csak csöndesen intett, hogy lássam, mi történt

- sok köbméter víz állt a ciszterna mélyén,

jöhet már pokoli nyár is -, mert ez az első:

szerelem nélkül ezrek élnek, víz nélkül senki.



FeltöltőP. T.
Az idézet forrásaL. K.

minimap