Barrett-Browning, Elizabeth: Aurora Leigh (detail)

The critics say that epics have died out

With Agamemnon and the goat-nursed gods–

I'll not believe it. I could never dream

As Payne Knight did, (the mythic mountaineer

Who travelled higher than he was born to live,

And showed sometimes the goitre in his throat

Discoursing of an image seen through fog,)

That Homer's heroes measured twelve feet high.

They were but men!–his Helen's hair turned grey

Like any plain Miss Smith's, who wears a front:

And Hector's infant blubbered at a plume

As yours last Friday at a turkey-cock.

All men are possible heroes: every age,

Heroic in proportions, double-faced,

Looks backward and before, expects a morn

And claims an epos.

                  Ay, but every age

Appears to souls who live in it, (ask Carlyle)

Most unheroic. Ours, for instance, ours!

The thinkers scout it, and the poets abound

Who scorn to touch it with a finger-tip:

A pewter age,–mixed metal, silver-washed;

An age of scum, spooned off the richer past;

An age of patches for old gabardines;

An age of mere transition, meaning nought,

Except that what succeeds must shame it quite,

If God please. That's wrong thinking, to my mind,

And wrong thoughts make poor poems.

                                Every age,

Through being beheld too close, is ill-discerned

By those who have not lived past it. We'll suppose

Mount Athos carved, as Persian Xerxes schemed,

To some colossal statue of a man:

The peasants, gathering brushwood in his ear,

Had guessed as little of any human form

Up there, as would a flock of browsing goats.

They'd have, in fact, to travel ten miles off

Or ere the giant image broke on them,

Full human profile, nose and chin distinct,

Mouth, muttering rhythms of silence up the sky,

And fed at evening with the blood of suns;

Grand torso,–hand, that flung perpetually

The largesse of a silver river down

To all the country pastures. Tis even thus

With times we live in,–evermore too great

To be apprehended near.

                    But poets should

Exert a double vision; should have eyes

To see near things as comprehensibly

As if afar they took their point of sight,

And distant things, as intimately deep,

As if they touched them. Let us strive for this.

I do distrust the poet who discerns

No character or glory in his times,

And trundles back his soul five hundred years,

Past moat and drawbridge, into a castle-court,

Oh not to sing of lizards or of toads

Alive i' the ditch there!–'twere excusable;

But of some black chief, half knight, half sheep-lifter

Some beauteous dame, half chattel and half queen,

As dead as must be, for the greater part,

The poems made on their chivalric bones.

And that's no wonder: death inherits death.

 

Nay, if there's room for poets in the world

A little overgrown, (I think there is)

Their sole work is to represent the age,

Their age, not Charlemagne's,–this live, throbbing age,

That brawls, cheats, maddens, calculates, aspires,

And spends more passion, more heroic heat,

Betwixt the mirrors of its drawing-rooms,

Than Roland with his knights, at Roncesvalles.

To flinch from modern varnish, coat or flounce,

Cry out for togas and the picturesque,

Is fatal,–foolish too. King Arthur's self

Was commonplace to Lady Guenever;

And Camelot to minstrels seemed as flat,

As Regent Street to poets.

Az ítészek szerint az epika

kora lejárt Agamemnon s a kecske

szoptatta istenek korával együtt.

Én nem hiszem. Bár Payne Knight, a legendás

hegymászó szerint (aki magasabbra

tört, mint ahova született, s nyakán

a golyvát egy ködképnek mutogatta),

Homérosz hősei tizenkét lábnyiak,

szerintem emberek csupán. Heléna

megőszült, mint akármely Smith kisasszony,

ki homlokába fésüli haját,

és Hector gyermeke úgy nyafogott

egy forgóért, ahogyan a tied

egy pulykakakasért múlt pénteken.

A kívül hős a belsejében ember,

és lehetséges hős bármelyikünk.

Minden kor hősi is, két arca van,

előre s hátra néz, reggelt remél,

s eposzért kiált.

                    Ám ki benne él

(kérdezd meg Carlyle-t), úgy találja, nincs kor

unalmasabb. A miénk is, milyen?

Szidják a filozófusok, s a költők

ujjuk begyével sem illetik: ónkor,

mondják, ezüstözött, rossz ötvözet,

a múltról lefölözött hab kora,

a nyűtt kaftánra varrott foltoké,

puszta átmenet, semmit sem jelent,

hacsak nem azt, hogy majd az eljövendő

pirulhat miatta. Ez tévedés,

s nyomában gyönge vers terem.

                   Korát,

ki benne él, rosszul ítéli meg,

mert közelből nézi. Athos hegyét

hogyha perzsa Xerxész tervei szerint

órjás ember-szobornak megfaragják,

a fülében rőzsét gyűjtő parasztok

nem tudtak volna vonásairól

egyebet, mint a legelésző kecskék.

Mehettek volna öt mérföldön át,

amíg a képmás rájuk letekint,

a teljes ember-arc, az orr, az áll,

a csönd ritmusát égre dünnyögő,

az alkonyi nap vérét hörpölő száj.

Roppant torzó — a kéz ezüst folyót,

szűntelen ajándékot hint a tájba.

Korunk is épp ilyen, bármikor éljünk,

nagyságát íly közelből fölbecsülnünk

nem lehet.

                  De a költő egymaga

kell, hogy lássa, akárha messziről

figyelné a közeli dolgokat,

oly egyforma mind, és a távolit,

meghitten mélyen, mintha kézbe venné.

Tegyünk hát így mi is! Ha jellemet

s dicsőséget nem lát saját korában,

a költőnek én nem hiszek, ha önnön

lelkét ötszáz évvel görgeti vissza,

várárkon át és fölvonóhidon

kastélyudvarba küldi énekelni,

de nem az árki békáról s a gyíkról,

de holmi fél lovag, fél birkatolvaj

fekete törzsfőről s félig királyné,

félig portéka hölgyéről. Halottak,

mint jobbára a hősi csontjaikról

szerzett dalok: halál halált fiadzik.

 

Ha van költőhöz méltó feladat,

s én úgy hiszem, hogy van és nem csekély,

nem Nagy Károly koráról szólni az,

hanem örjítő, nyüzsgő, eleven,

önző, törekvő, lármás napjainkról.

Szalonjainkban hősibb, hevesebb

szenvedély forr, mint Roncesvalles, völgyén

egykor Roland s lovagjai szívében.

A korszerű külcsíntől fintorogva

kabát helyet tógáért kiabálni

végzetes szamárság. Arthur királyt is

elunta látni Lady Guenever,

s Camelot a kobzosoknak olyan volt,

mint költőinknek a Regent Street manapság.