Ez az oldal sütiket használ

A portál felületén sütiket (cookies) használ, vagyis a rendszer adatokat tárol az Ön böngészőjében. A sütik személyek azonosítására nem alkalmasak, szolgáltatásaink biztosításához szükségesek. Az oldal használatával Ön beleegyezik a sütik használatába.

Hírek

Beckett, Samuel: Enueg I (Nyűgök) (Enueg I Magyar nyelven)

Beckett, Samuel portréja

Enueg I (Angol)

Exeo in a spasm

tired of my darling's red sputum

from the Portobello Private Nursing Home

it secret things

and toil to the crest of the surge of the steep

perilous bridge

and lapse down blankly under the scream of the hoarding

round the bright stiff banner of the hoarding

into a black west

throttled with clouds.

 

Above the mansions the algum-trees

the mountains

my skull sullenly

clot of anger

skewered aloft strangled in the cang of the wind

bites like a dog against its chastisement.

 

I trundle along rapidly now on my ruined feet

flush with the livid canal;

at Parnell Bridge a dying barge

carrying a cargo of nails and timber

rocks itself softly in the foaming cloister of th lock;

on the far bank a gang of down and outs would

seem to be mending a beam.

 

Then for miles only wind

and the weals creeping alongside on the water

and the world opening up to the south

across a travesty of champaign to the mountains

and the stillborn evening turning a filthy green

manuring the night fungus

and the mind annulled

wrecked in wind.

 

I splashed past a little wearish old man,

Democritus,

scuttling along between a crutch and a stick,

his stump caught up horrible, like a claw, under his breech,

smoking.

Then because a field on the left went up in a sudden blaze

of shouting and urgent whisttling and

scarlet and blue ganzies

I stopped and climbed the bank to see the game.

A child fidgeting at the gat called up:

"Would we be let in Mister?"

"Certainly" I said "you would."

But, afraid, he set off down the road.

"Well" I called after him "why wouldn't you go in?"

"Oh" he said, knowingly,

"I was in that field before and I got put out."

So on,

derelict,

as from a bush of gorse on fire in the mountain after dark,

or, in Sumatra, the jungle hymen,

the still flagrant rafflesia.

 

Next:

a lamentable family of grey verminous hens,

perishing out in the sunk field,

trembling, half asleep, against the closed door of a shed,

with no means of roosting.

The great mushy toadstool,

green-black,

oozing up after me,

soaking up the tatteres sky like an ink of pestilence,

in my skull the wind going fetid,

the water . . .

 

Next:

on the hill down from the Fox and Gesse into Chapelizod

a small malevolent goat, exiled on the road,

remotely pucking the gate of his field;

the Isolde Stores a great perturbation of sweaty heroes,

in their Sunday best,

come hastening down for a pint of nepenthe or moly

of half and half

from watching the hurlers above in Kilmainham.

 

Blotches of doomed yellow in the pit of the Liffey;

the fingers of the ladders hooked over the parapet,

soliciting;

a slush of vigilant gulls in the grey spew of the sewer.

 

Ah the banner

the banner of meat bleeding

on the silk of the seas and the arctic flowers

that do not exist.



FeltöltőP. T.
Az idézet forrásahttps://www.msu.edu/~sullivan/BeckettEcho.html

Enueg I (Nyűgök) (Magyar)

Görcsben ki-rándulok

mert drágám vörös köpetét megúntam

a Portobello Magánszanatóriumból

fenébe a titkait

én most kapaszkodom

a veszélyes híd meredek gerinctarajára

és visszacsúszok az excelsior

ezt látja és felüvölt fölöttem a plakátfal

körben ragyogó merev címfejjel a plakátfal

vissza a felhő-fojtogatta vaknyugatra.

 

Laktömbök s biblikus fák fölött

hegyek fölött

morc koponyám

düh kolonca

nyárs-magasan csomózva szél-kalodába

kutyaként kínzójára kaffog.

 

Most sebesen görgök előre rom-lábon

egy síkban az ólomsápadt csatornával;

a Parnell-hídnál haldokló uszály

szög- és lécfa-terhet cipelve

lánctajtékos klastromban ring szelíden;

a túlparton jött-ment nép láthatólag

rakodókeresztrudat üt-vét.

 

majd a világ kitárul délnek

e rónák csúfján át a hegyek felé

s a halvaszületett est mocsokzöldre vált

megtrágyázva az éji-taplót

s az elme kitöröltetik:

feneketlen szél roncsa.

 

Viseltes kis vén mellett loccsantam tova:

Démokritosz

ott bicegett mankó és bot közén,

csonklábai akárha szörnyű karmok a farán;

dohányzott.

Aztán, mert balra egy rét hirtelen vakító

lángra gyúlt

a kiabálástól a noszító füttyögetéstől meg a

skarlát s kék gányóktól,

megálltam s partra kapaszkodtam, hadd

lássam, ott mi folyik.

Egy gyermek a kapunál téblábolva odaszólt:

„Beengednek minket, miszter?"

„Hát hogyne", feleltem, „téged be."

De félt, es távolodni kezdett az úton.

„Nohát", kiáltottam utána, ,,miért nem

próbálsz bejutni már?"

felelte a fiú, mint aki tudja jól,

„bent voltam én e mezőn, úgy tettek ki ide."

És ment,

bitangba,

mint aki alkony utáni rekettyebozóttűzvészből

jön le a hegyről,

vagy ha Szumátrán Dzsungel-rafiósót

űz a tüzes rafina.

 

Majd:

szürke bélférges tyúkok panaszos családja

romolgatott süppedt mezőn,

félálomban remegett, szemközt a bezárt ólajtóval,

mindhiába óhajtozva tyúkülőre.                       

A nagy zöldes-fekete              

mérgesgombának                    

utánam szottyant a kedve,                   

szívta a cafatos eget, mint a rohasztótintát

s megbüdösödött a szél a koponyámban,

meg a víz...                 

 

Majd:              

le a dombon a Rókás Lúdtól Chapelisea-be:

apró termetű gonoszkecske, száműzve az útra,

mezejének kerítését fejegette messziről;

az Izolda Bazársornál nagy kavargás, izzadt                

hősök ünneplőben,                

sietve jönnek, egy fél pintre, fokhagymára,

mindkettőre,

hazatérőben a kilmainhami gyephokimeccsről.

 

Elítéltek pattanása sárgállik a Liffeyben;

létrák horgas ujja görbül mellvédekre

esdekelve;

szürke kanális-okádékon őrködő sirályok fröccse.

 

Ó a zászló

a vérző hús lobogója

tengerek selymén, nemlétező

sarki-virágokon.



FeltöltőP. T.
Az idézet forrásahttp://canadahun.com/forum/showthread.php?t=22114&page=366

minimap