Betjeman, John: Oscar Wilde letartóztatása a Cadogan Hotelben (The Arrest of Oscar Wilde at the Cadogan Hotel Magyar nyelven)

He sipped at a weak hock and seltzer
As he gazed at the London skies
Through the Nottingham lace of the curtains
Or was it his bees-winged eyes?

To the right and before him Pont Street
Did tower in her new built red,
As hard as the morning gaslight
That shone on his unmade bed,

“I want some more hock in my seltzer,
And Robbie, please give me your hand —
Is this the end or beginning?
How can I understand?

“So you’ve brought me the latest Yellow Book:
And Buchan has got in it now:
Approval of what is approved of
Is as false as a well-kept vow.

“More hock, Robbie — where is the seltzer?
Dear boy, pull again at the bell!
They are all little better than cretins,
Though this is the Cadogan Hotel.

“One astrakhan coat is at Willis’s —
Another one’s at the Savoy:
Do fetch my morocco portmanteau,
And bring them on later, dear boy.”

A thump, and a murmur of voices —
(”Oh why must they make such a din?”)
As the door of the bedroom swung open
And TWO PLAIN CLOTHES POLICEMEN came in:

“Mr. Woilde, we ‘ave come for tew take yew
Where felons and criminals dwell:
We must ask yew tew leave with us quoietly
For this is the Cadogan Hotel.”

He rose, and he put down The Yellow Book.
He staggered — and, terrible-eyed,
He brushed past the plants on the staircase
And was helped to a hansom outside.

Híg fehérbort kortyolt és ásványvizet,
Míg álmodozva szemlélte a londoni eget.
A csipke-függöny finom homálya, mint lehelet,
Vagy fátyolos tekintete lehetett?
 
Jobbra a Pont Street tornyát nézte,
Az új tégla vöröslött, hevült,
Mint hajnali gázlámpa fénye,
Mely vetetlen ágyára vetült.
 
„Egy kis fehérbort a poharamba még,
És Robbie, majd add a kezedet,
Ez most a kezdet vagy már a vég,
Hogyan értsem most mindezeket?”
 
„Szóval elhoztad a Sárga lapom,
És még Buchan is benne van már;
Oly hamis a hű fogadalom,
Mint pecsét, mely jóváhagyta már.”
 
"Több fehérbort! Hol az ásványvíz?
Drága Robbie, csak csengess megint,
Ezt a sok ostobát kell, hogy hívd,
S ez a Cadogan sokak szerint."
 
Willisnél az egyik prémbundám,
A másik a Savoyban maradt,
A szattyánkoffert sosem unnám,
Hozzad át nekem őket, szaladj.

Tompa dobogás, suttognak is,
(„Jaj, miért kell lármát csapniuk, ilyet?”)
S a háló ajtaja nyílik,
És a két egyenruhás siet.
 
„Miszter Wilde, mi most Önért jöttünk,
A bűnös jusson a helyére,
Jöjjön, csendben, maradva köztünk,
A nagy Cadogant szégyen ne érje.”
 
Felkelt, letette a folyóiratot,
Tántorgott, és csak nézett riadt tekintete,
Suhogva érinté a lépcsőkorlátot,
S kint már egy kocsi várta, meg a kísérete.