Ez az oldal sütiket használ

A portál felületén sütiket (cookies) használ, vagyis a rendszer adatokat tárol az Ön böngészőjében. A sütik személyek azonosítására nem alkalmasak, szolgáltatásaink biztosításához szükségesek. Az oldal használatával Ön beleegyezik a sütik használatába.

Hírek

Birney, Earle: Vancouveri fények (Vancouver lights Magyar nyelven)

Birney, Earle portréja

Vancouver lights (Angol)

About me the night moonless wimples the mountains
wraps ocean land air and mounting
sucks at the stars. The city throbbing below
webs the sable peninsula. The golden
strands overleap the seajet by bridge and buoy
vault the shears of the inlet climb the woods
toward me falter and halt. Across to the firefly
haze of a ship on the gulps erased horizon
roll the lambent spokes of a lighthouse.

Through the feckless years we have come to the time
when to look on this quilt of lamps is a troubling delight.
Welling from Europe's bog through Africa flowing
and Asia drowning the lonely lumes on the oceans
tiding up over Halifax now to this winking
outpost comes flooding the primal ink.

On this mountain's brutish forehead with terror of space
I stir of the changeless night and the stark ranges
of nothing pulsing down from beyond and between
the fragile planets. We are a spark beleaguered
by darkness this twinkle we make in a corner of emptiness
how shall we utter our fear that the black Experimentress
will never in the range of her microscope find it? Our Phoebus
himself is a bubble that dries on Her slide while the Nubian
wears for an evening's whim a necklace of nebulae.

Yet we must speak we the unique glowworms.
Out of the waters and rocks of our little world
we conjured these flames hooped these sparks
by our will. From blankness and cold we fashioned stars
to our size and signalled Aldebaran.
This must we say whoever may be to hear us
if murk devour and none weave again in gossamer:

                               These rays were ours
we made and unmade them. Not the shudder of continents
doused us the moon's passion nor crash of comets.
In the fathomless heat of our dwarfdom our dream's combustion
we contrived the power the blast that snuffed us.
No one bound Prometheus. Himself he chained
and consumed his own bright liver. O stranger
Plutonian descendant or beast in the stretching night -
there was light.

 
1941



FeltöltőP. T.
Az idézet forrásahttp://www.library.utoronto.ca

Vancouveri fények (Magyar)

Körülöttem éjszaka, holdtalan, fátyolba vonja a hegyeket,
beburkolja az óceánt, a földet, a levegőt, s felszállva
beszippantja a csillagokat. Odalent a lüktető város
átszövi a gyász-színű félszigetet. A patakzó arany fonalak
átívelik a kiszögellést a hídnál, át a bóját,
keresztülsuhannak a keskeny öblön, felkapaszkodnak az erdőbe,
a közelembe, elbizonytalanodnak és megállnak. Válaszul
egy hajó homályló szentjánosbogár-fényére, az öböl leradírozott horizontján
pici fényjelzések gurulnak egy álmatlan világítótoronyból.

Most érdemtelen évek után eljött az az idő,
mikor e fénypaplant nézni zaklató gyönyörűség.
Felbugyogva az európai lápból, Afrikán hömpölyögve át
és Ázsián, elnyelve Óceánok magányos fényáramait,
Halifax fölé tornyosulva, s elérve most e hunyorgó
előőrsöt, jön áradatként az őstinta.

Fenn, a hegy brutális homlokán, tériszonnyal küzdve
mozdulok ; a törékeny planéták közül s mögül
lüktet a változatlan éjszaka és kopár
hegyláncolatai a semminek. Szikra vagyunk, melyet
sötétség ostromol; csillogásunk helye az űr egy szeglete,
hogyan mondjuk ki félelmünket, hogy a fekete Kísérletező
sose fog mikroszkópja látóterében ránktalálni? Maga Phoebusunk
buborék, mely felszárad ama mikroszkóp lemezén, míg a Núbiain
egy est szeszélyére ragyog csillagköd-nyakék.

Mégis beszélnünk kell, nekünk, egyedüli fénybogaraknak.
Kis világunk vizeiből és szikláiból fortéllyal
varázsoltuk elő e lángokat, e szikrákra abroncsot
akaratunkból pántoltunk. Ürességből és hidegből formáltunk csillagokat
saját méretünkre, felparcelláztuk emberi tervrajzzal a bársony káoszt,
és jeleket küldtünk az Aldebarannak. Ezt kell mondanunk,
bárki legyen, aki hallja, ha a tátott szájú sötét is,
és nincs többé aranyló fonál

                       E sugarak általunk voltak,
mi hoztuk létre, s tettük semmivé őket. Nem a kontinensek vacogása
okozta végünk, nem a hold, sem üstökösök összeütközése.
Törpeségünk, forrongó álmaink mérhetetlen hevében
mi agyaltuk ki az erőt, a robbanást, mely elfújt minket.
Senki se ölte meg Prometheust. Maga láncolta meg magát,
s falta fel önnön fényes máját. Ó, idegen,
a Plútó szülötte, utód, vagy négylábú a szétterülő éjben -
volt fény.



FeltöltőP. T.
Az idézet forrásaK. P.

minimap