Bishop, Elizabeth: House Guest

The sad seamstress

who stays with us this month

is small and thin and bitter.

No one can cheer her up.

Give her a dress, a drink,

roast chicken, or fried fish-

it's all the same to her.

She sits and watches TV.

No, she watches zigzags.

"Can you adjust the TV?"

"No," she says. No hope.

She watches on and on,

without hope, without air.

Her own clothes give us pause,

but she's not a poor orphan.

She has a father, a mother,

and all that, and she's earning

quite well, and we're stuffing

her with fattening foods.

We invite her to use the binoculars.

We say, "Come see the jets!"

We say, "Come see the baby!"

Or the knife grinder who cleverly

plays the National Anthem

on his wheel so shrilly.

Nothing helps.

She speaks; "I need a little

money to buy buttons."

She seems to think it's useless

to ask. Heavens, buy buttons,

if they"ll do any good,

the biggest in the world-

by the dozen, by the gross!

Buy yourself an ice cream,

a comic book, a car!

Her face is closed as a nut,

closed as a careful snail

or a thousand-year-old seed.

Does she dream of marriage?

Of getting rich? Her sewing

is decidedly mediocre.

Please! Take our money! Smile!

What on earth have we done?

What has everyone done

and when did it all begin?

Then one day she confides

that she wanted to be a nun

and her family opposed her.

Perhaps we should let her go,

or deliver her straight off

to the nearest convent-and wasn't

her month up last week, anyway?

Can it be that we nourish

one of the Fates in our bosoms?

Clotho, sewing our lives

with a bony little foot

on a borrowed sewing machine,

and our fates will be like hers,

and our hems crooked forever?

A bús varrónő

pár hétig itt lakik most

velunk: apró, sovány, mord.

Semmi föl nem vidítja.

Legyen az ruha; koktél,

rántott hal – hozhatsz bármit,

neki egészen mindegy.

Ül és nézi a tévét.

Dehogy: cikcakkokat néz.

„Beállítsuk a tévét?"

Azt mondja: „Nem." Hiába.

Azért csak ül előtte,

remény- és levegőtlen.

A ruhái – te jó ég!

Bár nem szegény kis árva:

van neki apja, anyja,

meg minden, és egész jól

keres, mi telitömjük

tápláló ételekkel…

„Tessék – mondjuk neki –, a messzelátó!

Nézze már meg a repülőket!

Nézze már meg a kisbabát!”

vagy a köszörűst, milyen ügyesen

forgatja el sivító

köszörűjén a Himnuszt.

De semmi nem segít.

„Kellene egy kis pénz,

gombokra" – mondja, de

mint aki tudja: úgyis

hiába. Az Istenért, végy

gombokat, ha csak az kell!

A Föld legnagyobb gombját!

Végy százszám, végy ezerszám!

Végy fagylaltot magadnak,

vagy képregényt, vagy egy autót!

Arca, mint egy dió, zárt,

mint óvatos csiga,

vagy egy mag, ezeréves.

Egy férjről álmodozna?

Vagyonról? Mint varrónő…

hát, láttam jobbat is már:

Fogd a pénzünk, az égre! Mosolyogj!

Mit véthettünk neki?

Mit vétett a világ?

Hol kezdődött a baj?

Egy szép nap aztán közli:

apáca akart lenni,

de a családja ellenezte.

Engedjük el talán?

Pakoljuk fel, s tegyük ki

az első zárdánál? Különben is,

a hónapja a múlt héten lejárt, nem?

Lehet, hogy egyik Párkát

fogadtuk otthonunkba?

Klothót talán, ki csontos

lábbal hajtja a kölcsön

varrógépet, varrja az életünket,

s a sorsunk olyan lesz, mint az övé,

s szoknyánk szegélye mindörökre ferde?