Ez az oldal sütiket használ

A portál felületén sütiket (cookies) használ, vagyis a rendszer adatokat tárol az Ön böngészőjében. A sütik személyek azonosítására nem alkalmasak, szolgáltatásaink biztosításához szükségesek. Az oldal használatával Ön beleegyezik a sütik használatába.

Blake, William: Two poems

Blake, William portréja

Two poems (Angol)

1. The Divine Image

To Mercy, Pity, Peace and Love
All pray in their distress;
And to these virtues of delight
Return their thankfulness.

For Mercy, Pity, Peace and Love
Is God, our Father dear,
And Mercy, Pity, Peace and Love
Is man, His child and care.

For Mercy has a human heart,
Pity a human face,
And Love, the human form divine,
And Peace, the human dress.

Then every man, of every clime,
That prays in his distress,
Prays to the human form divine,
Love, Mercy, Pity and Peace.

And all must love the human form,
In heathen, Turk or Jew;
Where Mercy, Love, and Pity dwell
There God is dwelling too.


2. The Human Abstract *

Pity would be no more,
If we did not make somebody Poor:
And Mercy no more could be,
If all were as happy as we;

And mutual fear brings peace;
Till the selfish loves increase.
Then Cruelty knits a snare,
And spreads his baits with care.

He sits down with holy fears,
And waters the ground with tears:
Then Humility takes its root
Underneath his foot.

Soon spreads the dismal shade
Of Mystery over his head;
And the Catterpillar and Fly,
Feed on the Mystery.

And it bears the fruit of Deceit,
Ruddy and sweet to eat;
And the Raven his nest has made
In its thickest shade.

The Gods of the earth and sea
Sought thro' Nature to find this Tree
But their search was all in vain:
There grows one in the Human Brain.

...............................................

* I.e. the split, or disintegrated, human nature of the fallen world of experience (Latin abstractus, "drawn apart" "separated"), which Blake opposes to the integral humanity described in The Divine Image (...) This loss of inner unity perverts the "Mercy, Pity, Peace, and Love" of the earlier poem into the cruelty, fear, hypocrisy, and deceit described in this poem. (The Norton Anthology of English Literature, volume 2, 1962 jegyzete.)



FeltöltőEfraim Israel
KiadóW. W. Norton & Company - Inc.
Az idézet forrásaThe Norton Anthology of English Literature, volume 2
Könyvoldal (tól–ig)48, 57
Megjelenés ideje

Két vers (Magyar)

1. Az isteni képmás

Malaszt, Kegy, Béke, Szeretet,
Bajban ezt kéri mind.
S ezekre, ha segítenek,
Mind hálával tekint.

Mert Kegy, Béke és Szeretet,
Az Isten az maga.
S a Kegy, Béke s a Szeretet
Ember: az ő fia.

Mert a Malaszt emberszivű;
Emberarcú a Kegy;
Istenember a Szeretet;
Béke: emberi jegy.

És minden ember mindenütt
Mikor imát rebeg,
Istenembert keres – mi az?
Kegy, Béke, Szeretet.

Szeresd az emberit, legyen
Pogány, török, zsidó;
Hol Kegy és Szeretet lakik,
Isten is ott lakó.


2. A Hasadás

Hová lenne a Könyörület,
Ha nem tartanánk Szegényeket;
És nem lakik ott Szánalom,
Hol mindenki boldog, nagyon.

Békét hoz – a közfélelem,
Míg még nagyobb önzés terem:
A Vadság csapdája vár,
A csalétkeivel lesben áll.

Aztán behúzza nyakát, sunyít,
És ontja könnyeit;
Most az alázaton a sor:
Az nő lába alól.

A feje árnyakba merül:
Fölé a Titokzat terül;
A Hernyó meg a Légy jön ott
Rágni Titokzatot.

Csalárdság-Magot zabál,
Szájából csorog a nyál;
A Holló fészkelt bele
Árnya közepibe.

Ég s tenger Pantheonja lát
Neki, hogy meglelje Földön e Fát;
De nem lelheti meg soha:
Az Agyunkban van az a Fa.

.........................................

A Hasadást "... Blake Az Isteni képmás (...) című versben leírt teljes, töretlen humanitással állítja szembe (,,,) A benső egységnek ez az elvesztése a korábbi versben szereplő "Kegyelmet, Szánalmat [a fordításban Malaszt és Kegy áll], Békét és Szeretetet a jelen versben ábrázolt kegyetlenséggé, félelemmé, képmutatássá és csalárdsággá aljasítja. (The Norton  Anthology of English Literature, volume 2, 1962 jegyzete.)

A fordító jegyzete. Ha nem tévedek, eme második vers prozódiája az ún. accentual metre egy fajtája: minden verssorban három hangsúlyos szótag van – a strófák utolsó sorában olykor csak kettő, egy sorban: Sought thro' Nature to find this Tree, négy –, a szótagszám kötetlen. Magyarul ez nemigen utánozható, mert a magyarban nincs éles különbség a hangsúlyos és a hangsúlytalan szótagok között, mégis megpróbáltam utánozni. A sor harmadik hangsúlyának szántam az utolsó, rövid ún. penultimát követő szótagot is, amely a magyar beszédben természetesen nem hangsúlyos, de verselési hagyományunk miatt élesen "felpattan", még sokkal erősebben, mint az igazi beszédhangsúly:

Hová lenne a nyörület,
Most az alázaton a sor

Ha ez a ritmus nem érzékelhető, akkor a prozódia kötetlennek, a fordítás rímes szabadversnek tekinthető.

Nem vagyok biztos benne, hogy minden részletet helyesen értelmeztem ebben a nem könnyű versben. Ha valaki felhívja a figyelmemet szövegértelmezési vagy a prozódiáról mondottakkal kapcsolatos tévedésre, hálás leszek érte: ephraimil@yahoo.com



FeltöltőEfraim Israel
Az idézet forrásasaját fordítás

minimap